Az összefogásról

„Van itt egy pár gondolat, ami nem a szőlőről, borról, vagy éppen a fogyasztókról szól, szóval a »píárosom« szerint jobb nem is írni róla, mert a fogyasztót úgysem érdekelné. Lehet, hogy igaza lenne, de miután PR-osom valójában nincs, így hát megengedhetem magamnak, hogy kiírjam magamból mindazt, ami kikívánkozik: Biztosan tetszenek még emlékezni, hogy két hete milyen özönvíz zúdult Budapestre.

Egészen konkrétan annyi, hogy annyit nem hogy én nem láttam még életemben, de az a csatornarendszer sem, amelyiknek ezt a rengeteg esőt el kellett volna vezetnie. Nem tudom, hogy a csatornarendszert meg szabad-e személyesíteni, de az a helyzet, hogy volt egy pillanat, amikor határozottan úgy éreztem, hogy a csatorna nem is _akarja_ elvinni azt a rengeteg esővizet. Hát nem is vitte. Vitte viszont az áramot, méghozzá villámgyorsan, hasztalanná téve a szivattyút (is). A víz azonban hozott is valamit, amit régen nem láttam ebben a viharvert ország sokat látott kis utcájában: összefogást! Nagy volt a baj, és mint utólag kiderült messze nem nálunk a legnagyobb.

Nyilván mindenki mentette a magáét, de közben egyre szaporodtak azok, akik közben benéztek a másikhoz, és megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni. Nem számított, hogy egyébként ki kivel, vagy éppen ki ellen van. Ekkora bajban erre nincs idő. Kerültek ládák, hogy a készlet magasabbra költözhessen, kerültek hosszabbítók, így hamarosan áram is, és a szivattyú is életre kelt. Aki élt és mozgott, az amint tehette: segített. Segítettek az utcalakók, a borászok, mindenki. (A biztosító még hátra van, de biztosan ő is fog! Kacsintás) Ne értsen félre: kemény volt, a hátam közepére nem kívánom még egyszer ezt az időszakot. Mégis jó volt látni az összetartást, az összefogást - köszönjük mindenkinek!”