Néger az alagútban

„Sting után szabadon feldolgozta az Englishman in New York című dalt, s lett belőle Hungarian in Europe. Kapott érte hideget-meleget a netes sajtó egy részétől. Kritizálóiról azt mondta, kultúrgettót csináltak az országból.

Azért a dalért tényleg sokat kaptam. El is tépelődtem a kritikákon. Ez azonban nem okvetlenül jobb- és baloldali kérdés. Generációs törésvonalak is vannak aszerint, hogy mi született az internetrobbanás előtt és után. De komoly törésvonal húzódik az underground és a mainstream között is, ami már nem teljesen pontos, mert egyre gyakrabban az is mainstream, ami korábban undergroundként létezett.

Mit ért az utóbbi alatt?

Az elmúlt tizenöt évben hihetetlenül megerősödött a magyarországi underground kultúra, aminek a fapados vendéglátóbiznisz adja a gazdasági hátországát. Az általános elszegényedés és az új generációk megváltozott szokásai miatt a romkocsmák elképesztően népszerűek lettek. Ez a szubkultúra pedig önálló, erős és klassz kulturális tömbbé állt össze Budapest szívében. A 444-nél, a Cinknél, az Indexnél, a Petőfi rádióban és a nagy magyar fesztiválbiznisz környékén ebből a körből származó fickók kerültek meghatározó pozíciókba. Mindez együttesen erősebb kulturális, gazdasági közeggé vált, mint a hagyományos mainstream világ, amelyet teljesen elutasítanak. Amikor az X-Faktor zsűrijében ültem, a szerkesztők panaszkodtak, hogy sok zenekar nem hajlandó bemenni a kereskedelmi televízióba.

Hogy jön ön a képbe?

Az én személyem ezen törésvonalak metszéspontjában található, és a már említett klikkpozitív hatás miatt jó pofozóbábunak tűnik. A magát eredetileg a gonzóújságírásból származtató csapat szinte minden tagja Uj Péter szellemi hátsójából bújt ki. Mind a magukra méretezett kultúrgettóban sörözgetnek, és mindenki, aki ezen kívül létezik, számukra utálatos. Mint az oviban: akinek nem gombácska a jele, az mind hülye. Nagy viszont a hatásuk, hiszen Magyarországon az online világ meghatározó termékei nem az egykori nagy napilapokból és hetilapokból nőttek ki, hanem új médiumok jöttek létre, mint az Origo, az Index és leágazásaik. Az itteni médiamunkások pedig a sajtót vélemény-újságírássá alakították át. De van egy gond. Ahogy a mondás tartja, a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra. Ráadásul úgyis mindenki csak azt hallja meg, amit akar, és amit a jól kimunkált előítéletei megengednek. Bayer, Uj és a többi »kiégett rocksztár« halálosan unták a korrekt újságírást, ezért egyre jobban bekeményítettek. Miközben már magukat is unják és utálják. Amivel pedig a magyar média meghatározó véleményformálói lettek, gyakran olyan hergelő hatású, mint amikor a kutyákat véres hússal vadítják. Aztán csodálkoznak, ha trolltömegek lepik el a posztolható tereket, akik őket is felzabálják.”