A környezet kára az ember kára

„Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy két okból kifolyólag is létezik a »környezetnek joga«, és ez valódi jog. Egyfelől azért, mert mi, emberi lények a környezet részei vagyunk. Közösségben élünk vele, mert maga a környezet támaszt etikai korlátokat, amelyeket az emberi cselekvésnek el kell ismernie és tiszteletben kell tartania. Az ember, akkor is, ha olyan, »korábban ismeretlen képességekkel« van felruházva, amelyek »a fizikai és biológiai szintet meghaladó egyedülállóságra utalnak« (Laudato sì enciklika, 81.), ugyanakkor ennek a környezetnek részét is képezi. Fizikai, kémiai és biológiai elemekből álló teste van, és csak akkor képes életben maradni és fejlődni, ha az ökológiai környezet kedvező számára. A környezetnek okozott bármilyen kár egyben az embernek okozott kár. Másfelől azért, mert az összes teremtménynek, különösen az élőlényeknek, önértékük van, létezésüknél, életüknél, szépségüknél fogva és a többi teremtménytől való függőségükben is értékesek. Mi, keresztények, együtt a többi monoteista vallással, hisszük, hogy a világegyetem a Teremtő szeretetének döntéséből származik, ami lehetővé teszi az embernek, hogy tisztelettel szolgálatába állítsa a teremtést az önmagához hasonló lények java érdekében és a Teremtő dicsőségére, anélkül azonban, hogy visszaélne vele, arra pedig pláne nincs felhatalmazva, hogy lerombolja. Az összes vallási irányzat számára a környezet alapérték (vö. uo., 81).

A kirekesztésnek és az egyenlőtlenségnek ez a drámai helyzete – világos következményeivel – arra késztet, hogy az egész keresztény néppel és másokkal együtt saját súlyos felelősségemet is tudatosítsam, ezért felemelem a hangom, mindazokéval egyetemben, akik sürgős és hatékony megoldásokat szorgalmaznak. Az Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok elfogadása a világcsúcson, amely épp ma kezdődik, a remény fontos jele. Bízom abban is, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó párizsi konferencia alapvető és hatékony megegyezésekhez vezet majd.”