„Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy két okból kifolyólag is létezik a »környezetnek joga«, és ez valódi jog. Egyfelől azért, mert mi, emberi lények a környezet részei vagyunk. Közösségben élünk vele, mert maga a környezet támaszt etikai korlátokat, amelyeket az emberi cselekvésnek el kell ismernie és tiszteletben kell tartania. Az ember, akkor is, ha olyan, »korábban ismeretlen képességekkel« van felruházva, amelyek »a fizikai és biológiai szintet meghaladó egyedülállóságra utalnak« (Laudato sì enciklika, 81.), ugyanakkor ennek a környezetnek részét is képezi. Fizikai, kémiai és biológiai elemekből álló teste van, és csak akkor képes életben maradni és fejlődni, ha az ökológiai környezet kedvező számára. A környezetnek okozott bármilyen kár egyben az embernek okozott kár. Másfelől azért, mert az összes teremtménynek, különösen az élőlényeknek, önértékük van, létezésüknél, életüknél, szépségüknél fogva és a többi teremtménytől való függőségükben is értékesek. Mi, keresztények, együtt a többi monoteista vallással, hisszük, hogy a világegyetem a Teremtő szeretetének döntéséből származik, ami lehetővé teszi az embernek, hogy tisztelettel szolgálatába állítsa a teremtést az önmagához hasonló lények java érdekében és a Teremtő dicsőségére, anélkül azonban, hogy visszaélne vele, arra pedig pláne nincs felhatalmazva, hogy lerombolja. Az összes vallási irányzat számára a környezet alapérték (vö. uo., 81).
A környezet kihasználása és tönkretétele ugyanakkor összekapcsolódik a kirekesztés feltartóztathatatlan folyamatával. A hatalom és az anyagi jólét utáni önző és csillapíthatatlan vágy vezet ugyanis mind az anyagi eszközökkel való visszaéléshez, mind a gyengék és az alkalmasságukban korlátozottak kirekesztéséhez, pusztán azon oknál fogva, mert eltérő képességekkel rendelkeznek (fogyatékosság hordozói), továbbá nem rendelkeznek ismeretekkel és megfelelő technikai eszközökkel, vagy a politikai döntéshez nincs kellő képességük. A gazdasági és társadalmi kirekesztés az emberi testvériség teljes tagadása, és súlyos merénylet az emberi jogok és a környezet ellen. A legszegényebbek azok, akik leginkább megszenvedik ezeket a merényleteket három súlyos oknál fogva: a társadalom kivetette őket, kénytelenek kivetettként élni és igazságtalanul nekik kell elszenvedniük a környezettel való visszaélés következményeit. Ezek a jelenségek tartoznak a ma olyannyira elterjedt és öntudatlanul is megszilárdított »kidobási kultúrához«.
A kirekesztésnek és az egyenlőtlenségnek ez a drámai helyzete – világos következményeivel – arra késztet, hogy az egész keresztény néppel és másokkal együtt saját súlyos felelősségemet is tudatosítsam, ezért felemelem a hangom, mindazokéval egyetemben, akik sürgős és hatékony megoldásokat szorgalmaznak. Az Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok elfogadása a világcsúcson, amely épp ma kezdődik, a remény fontos jele. Bízom abban is, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó párizsi konferencia alapvető és hatékony megegyezésekhez vezet majd.”