Igen, higgadt tűz: ez Zrínyi Miklós legnagyobb erénye, a szenvedélyes hazafiság, amely hideg fejjel számol a realitásokkal.
Mindenki ismeri, senki nem olvassa a Szigeti veszedelmet. Mindkettőt okkal. Zrínyi Miklós műve nagy vers, a magyar kultúrtörténet mérföldköve, de a ma olvasójának nem mond semmit. Filoszoknak, irodalmi ínyenceknek igen, de nekünk, közembereknek már csak tananyag. Ez azért kár, mert azt hisszük, Zrínyi többi műve is ilyen kulturális fűrészpor, fogyaszthatatlan. Ami meglehetős tévedés.
Ha csak azt vennénk, hogy ez a főúr horvátságát megőrizve úgy lett magyar hazafivá, hogy közben a világ szellemi elitjével, a kor legmodernebb német és francia műveit eredetiben olvasva tartott lépést – már akkor is fel kellene kelni bennünk a kíváncsiságnak, hogy ugyan miket írt ez a talentumos ember. Ha csak azt vennénk, hogy testvéröccse, Péter egyszerre a magyar történelem mártírja és a horvát irodalom klasszikusa, mellesleg Rákóczi Ferenc fejedelem nagyapja – már akkor is foglalkoznunk kellene ezzel a rendkívüli testvérpárral.
De ennél többről van szó. Zrínyi Miklós, a költő prózája olyan erős, eleven, mint szinte senki másé egészen Petőfiig. Szófűzése tiszta, pátosztól mentes, az élő beszéd lendületét őrzi, mégis jól szerkesztett, könnyen követhető. Ebből az életműből most egy aktuális olvasmány kínálkozik a számunkra. Először, 1705-ben Symbolum címen jelent meg, iskolai emlékeinkben „Az török áfium ellen való orvosság” titulussal őrződik, de legjobban a második, 1790-es marosvásárhelyi kiadás címe mondja el a tartalmát: Ne bántsd a magyart.
Naná, hogy tele van a most zajló eseményekkel párhuzamba állítható áthallásokkal – de nem ez a lényeg. Hanem az a higgadt tűz, ami árad a sorokból. Igen, higgadt tűz: ez Zrínyi Miklós legnagyobb erénye, a szenvedélyes hazafiság, amely hideg fejjel számol a realitásokkal.
Olvassunk hát Zrínyit. Élmény lesz.
„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio!(1) Ezen kívül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium.(2) Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est.(3)
De miért kelljen elvesznünk avagy kétségben esnünk, míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten mennyországban az mi bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk? Avagy különb compositióból(4) vagyon-e az mi ellenségünk felépítve? vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul származtunk-e mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-e Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezünkben ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván Istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért. A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak. Minékünk pedig magyaroknak nem csak dicsőségünk, de a megmaradásunk is abban vagyon. Nem vakmerőségre hívok senkit, nem habahurjául kévánom az mi nemes resolutiónkat, hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szívünknek megkeményítésével akarnám hogy előállanánk erre a nemzetünknek utolsó szükségére és a szerencse-bírónak utolsó sententia-kimondására.
Én is Catóval mondom azt, magyarok: Scilicet res ipsa aspera est, sed vos non timetis eam. Immo vero maxume; sed inertia et mollitia animi alius alium exspectantes cunctamini, videlicet dis immortalibus confisi, qui hanc rem publicam saepe in maxumis periculis servavere. Non votis neque suppliciis muliebribus auxilia deorum parantur; vigilando, agundo, bene consulundo prospera omnia cedunt. Ubi socordiae te atque ignaviae tradideris, nequiquam deos implores; irati infestique sunt(5)”.
***
(1) elszánás
(2) más mód nincsen
(3) itt győznötök, vagy halnotok kell
(4) Anyagból
(5) Ugyanis a dolog komoly; de ti nem féltek attól. Vagy pedig nagyon féltek; de elméteknek tehetetlensége és lágysága miatt egyik a másikra várakozván, késlekedtek, bízván a halhatatlan istenekben, kik e hazát sokszor a legnagyobb veszélyek közt is megtartották. De az istenek segítsége nem könyörgésekkel és asszonyos sóhajtásokkal szerezhető meg. Éberséggel, tevékenységgel, bölcs megfontolással minden dolgod szerencsésen halad; de ha tehetetlenségbe, tunyaságba merültél, hasztalan könyörögsz az istenekhez; azok megharagszanak rád, és ellenségeiddé válnak. Sallustius: Catilina összeesküvése, LII. 28-29.
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Wass Albert nagyon nehéz olvasmány.
Kisebb vihart okozott az idei magyar nyelv és irodalom érettségi a diákok körében és persze a tágabb nyilvánosságban is.
Ez volt a rendszerváltás ára egy lány szerint.
A párt szóvivője szerint az írónak ki kellene rohadnia magyar irodalomból.
Magyar Péter öles léptekkel igyekszik elfoglalni azt a centrális erőteret, amelyet Orbán kijelölt.
A pálinkamérések és utcalányok szomszédságából tört ki tehetségével és szorgalmával a felfoghatatlan kézügyességű Gács Rezső, aki a magyarság egyik nagy kincse.
