„Mit jelent ez?
Már 1995-ben megfogalmaztam azt a kritikámat, hogy Csurka István 1992-es híres-nevezetes náci szellemiségű dolgozata után a politikai baloldal és értelmiségi szószólói a nemzeti sorskérdések tematizálását egyetlen mozdulattal átengedték a szélsőjobboldalnak. [A »Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán« c. írásban Csurka azt állítja, a Kádár rendszerben hatalmas lett a zsidó befolyás Magyarországon, és a zsidó hegemónia fenntartása érdekében azóta is minden olyan szervezetet veszélyesnek titulált a politikai elit, amely veszélyeztetni merte volna a zsidóság privilegizált pozícióját – a szerk.] Nagyjából a 2000-es évek közepétől pedig az tapasztalható, hogy magukat baloldalinak mondó értelmiségi közszereplők egyre nagyobb számban és intenzitással fejezik ki az általuk tesze-toszának, szolgalelkűnek, nacionalistának vagy egyszerre mindháromnak tekintett nép iránti megvetésüket.
Különösen felerősödtek ezek a hangok a Fidesz 2010-es, majd 2014-es választási győzelme után. A politikai baloldal és értelmiségi képviselői szinte semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy megértsék bukásuk és egy (szélső)jobboldali tekintélyelvű rezsim győzelmének mélyebb társadalmi okait, valamint számot vessenek az abban viselt felelősségükkel – ehelyett az »elkorcsosult« népre mutogatnak. Ez pedig nem hogy nem növeli vonzerejüket, hanem közvetlen táptalajává válik a társadalom szinte minden szintjét eluraló meg nem értésnek – sőt agressziónak.
De ez a politikai baloldal egyben mérhetetlenül provinciális is. Ő és értelmisége meg sem kísérli Magyarország sorsát nemzetközi, globális összefüggéseiben látni és láttatni, ez pedig szűklátókörűségével és rosszul felfogott érdekeivel magyarázható: ez teszi lehetővé azt, hogy a politikai riválisaival folytatott küzdelemben – ezen riválisok támadásában és túlígérésében – az ország mozgásterét jóval tágasabbnak láttassa a valóságosnál. (Persze ezt tette a Fidesz-KDNP is: ellenzékben.) És ez az attitűd magyarázza azt is, hogy eltakarja a szemét a Nyugat és legközvetlenebb közege, az Európai Unió valóban súlyos válságának látványától – melyben persze nincs egyedül.”