„Alekszisz Ciprasz most lemondott, előre hozott választás lesz, valószínűleg az ősszel. Akkor még nem érnek be a »reformok«, tehát az átlag görög nyugodtan hihet a népvezérnek. Még nyerhet is, ahogy nyert magyar kollégája is 2006-ban. Egyedül vagy apró pártocskákkal persze már nem kormányozhat. A nyugati 86 milliárd euróhoz nem csak parlamenti jóváhagyás, politikai biztosíték is kell, az új Ciprasz-koalícióban gyaníthatóan ott lesznek azok az emberek és szervezetek, akik-amelyek kellő „tanácsokkal” látják el a régi-új miniszterelnököt. Talán átveszik a kijevi mintát is, és Washingtonból meg Brüsszelből honosított »szakértők« irányítják majd a kulcstárcákat. Működni fog ez? Görögország több mint 300 milliárd eurós hitelt nyög, s az újabb és újabb kölcsönök csak arra jók, hogy dinamikus maradjon a korábban felvett pénzek kamatainak törlesztése. Miért jó ez az EU-nak vagy IMF-nek? Egy aprócska példa: a hallei Leibnitz Intézet számításai szerint Németország legalább 100 milliárd eurót takarított meg 2010 óta annak révén, hogy a görög válság miatt csökkent az államháztartás kamatkiadása – a tőke ugyanis válság idején biztos helyet keres, és Európában kevesebb biztosabb van a berlini államkötvénynél. Aztán ott vannak az úgynevezett reformok, azaz a totális privatizáció. Az energia- és közműszolgáltatások kiárusítása hihetetlen üzlet a vevőnek – talán említeni sem érdemes a magyar példát. Aztán ott vannak a kikötők, a vasút, a tömegközlekedés, a tönkrement kisboltot és vendéglőt váltó megapláza. Termelnie nem is kell a görögnek, nehogy már maga húzza ki magát a kátyúból.
Egyszóval a görög válságnak folytatódnia kell. Amíg lehet Ciprasszal, aztán, ha Athénban megint túl sokan dúdolják az említett dal eredeti, bunkócskás változatát, akkor kell keríteni valaki mást, akár a politikai paletta másik széléről.
Az üzletnek mennie kell.”