Beszéljünk akkor most egy kicsit a rozéról

„A rozékészítés országosan és általában nem több, mint a vörösborkészítés mellékterméke. Leszüreteljük a kékszőlőt, kicsit ázik, utána valamennyi levet leengedünk – a vörös is sűrűbb, tartalmasabb lesz –, megküldjük fajélesztővel, esetleg ilyen-olyan aromákkal és adalékanyagokkal, hűtve, koracél tartályban kierjesztjük, szénsavval palackozzuk, és meg is van a bornak nevezett nyári üdítőitalunk. Az öniróniára hajlamosabb termelők nem is titkolták soha, hogy a rozé végül is cash-flow bor.

Mi ezzel a probléma? Attól függ, honnan nézzük. A kínálatnak az összes létező kapitalizmusban az a dolga, hogy kielégítse a keresletet. Senkinek sem jut eszébe – jó, van, akinek igen, de az ilyesmit azért tekintsük csak elhajlásnak –, hogy tiltsuk be az RTL Klubot és a Barátok köztöt, pusztán azért, mert sokan fogyasztják, és semmilyen magasabb szintű – bár nehézkesen körvonalazható – értéket nem képvisel. Igen, pontosan ezt akarom mondani: a rozé a boripar Barátok köztje – de attól, hogy soha nem nézem azt a bárgyú szappanoperát, nem jut eszembe, hogy meg kellene köpködnöm azokat, akik szeretik. Nem vagyunk egyformák.

A magyar rozénak nincsenek gyökerei, hagyományai, a magyar rozénak nincs küldetése – a magyar rozénak csak fogyasztói vannak. Ők pedig nem a nagy hírű dűlők talajába karcolt verseket akarnak fogyasztani, hanem csupán egy viszonylag mérsékelten alkoholos italt – szódával vagy anélkül –, amitől felfrissülnek és amitől jókedvük lesz. Kb. ennyi az egész.”