Énekelt a miniszter

„A mondatok és a dalra fakadás miatt a miniszter akciója leginkább humor és röhögés tárgya lett a nyilvánosság tereiben. Nem mondom, hogy nem hangzanak el politikusok szájából időnként eszeveszett őrültségek, de Balog kérlelhetetlen kritikusai őt most leginkább félreértették. Ez főként abban látszott, hogy a testneveléshez szükséges iskolai szervezeti hiányosságokat kezdtek el számon kérni rajta. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a miniszternek a mindennapos éneklés kérdésében ne lenne ezerszázalékosan igaza. Hiszen az iskola, amely nemcsak a kötelezettségek színtere, hanem a szabadságé és a boldogságé is – legalábbis annak kell lennie –, telis-tele van ez utóbbiakhoz szükséges adottságokkal. Aki énekelt már például iskolai kórusban vagy játszott hangszeren zenekarban, az pontosan tudja, hogy nem igazak azok az érvek, amelyek az éneklés haszontalanságát hangsúlyozzák, meg azt, hogy mennyivel fontosabb dolgok annál a matematika vagy a természettudományok. Ha valami igazán magyar siker, brand, akkor az a szellemi óriás, Kodály Zoltán módszere alapján megalkotott ének-zene tantárgy, amely méltatlanul szorult háttérbe az elmúlt évtizedekben.

Pedig hosszú időn keresztül csodájára járt a világ, hiszen művészetet oktatni tán a legnehezebb feladat az összes közül. Nem véletlenül irigykednek ránk máshol még mindig emiatt, és próbálják megtanulni tőlünk, mitől működhet jól ez a csodálatos rendszer. A Kodály és tanítványai által tételesen kidolgozott iskolai tantárgy a nemzeti népdalkincs és a zeneelmélet gondosan megtervezett és élvezhető átadása segítségével univerzális zenei tudást és muzikalitást nyújt a gyerekeknek, de akár felnőtteknek is. Amelynek segítségével az ízlés és a muzsika belső logikája alapján, azaz zenei nyelven tudnak különbséget tenni értékes és értéktelen között, legyen szó a világon a legkülönbözőbb korokban létrehozott művek, zenei műfajok és alkotások bármelyikéről. S amely amellett, hogy tökéletesre csiszolja a ritmusérzéket, azt is bebizonyította a világnak, hogy nem létezik az úgynevezett botfül, amely a közhiedelem szerint megváltoztathatatlan egyéni adottság. Hogy a tiszta hallás igenis tanulható és kifejleszthető, amely forrása a szabadságnak és a boldogságnak, legyen szó a zene alkotásáról vagy akár csak a befogadásáról.”