Azért a víz az úr

„Amikor 1973-ban, Belgrádban először megrendezték az úszó- és vízilabda-világbajnokságot, kevesen gondolták, hogy az esemény a labdarúgó-vb és Eb vetélytársává növi ki magát, s a futballon kívüli világban ma már talán egyedül az atlétikai vb fogható a medencés (és ma már folyami, tavi és tengeri) dzsemborikhoz. Népszerűségben, látványosságban, s ma már egyre növekvő mértékben financiális hátterét tekintve.

Persze a tegnap befejeződött 16., kazanyi vizes világbajnokság kapcsán legutoljára a kiosztott majdnem hatmillió dollárnyi pénzdíj jut az ámulattól a szemét dörzsölő néző eszébe. Ami elsőre beugrik mindenkinek, aki két héten át odacövekelte magát a képernyők elé, az az ötaranyas Katie Ledecky, a svéd villámlány, Sarah Sjöström, az angol mellúszó fenomén Adam Peaty, a kortalan jenki, Ryan Lochte, és a mauritiusi apa dél-afrikai fia, Chad Le Clos neve. És – hála Istennek, nemcsak nekünk, joggal elfogult magyaroknak, hanem világszerte a sportág híveinek – Hosszú Katinkáé és Cseh Lászlóé. Előbbi két arany- és egy bronzérmet gyűjtött egy pazar világcsúccsal és egy 24 éve fennálló, legendás magyar rekord újraírásával tetézve, utóbbi harmincadik életévét taposva mindhárom fajta éremből egyet-egyet szerzett, visszapörgetve az idő kerekét. A harmincéves Cseh Laci jobb, érettebb, hatékonyabb, potensebb, mint egykor volt húszéves önmaga – hát nem efféle elixírre vágyunk valamennyien?!”