Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Tisztességesen, európai módra letekerhető fóliáért könyörög a magyar, ezt nem merem megírni.
„Én lennék az utolsó, aki lándzsát török pró és/vagy contra, elvégre lándzsát törni itt vannak az ungabunga bevándorlók, minden banánunkból kizabálnak, ha nem kerítjük körbe meg nem plakátozzuk gyorsan haza őket, vissza a dzsungeldzsindzsába. És ha már lándzsát török seprósecontra: miért ezzel a görög traktatúrával traktálják az agymosott emberek fejét, hogy valami Namilesz Teosztasz be-e nyögi a válságdíjat vagy nem-e nyögi? Vagy az Alkatrész Miezakosz el-e lopta az államcsődöt? Miért kell az emberek türelmét a végsőkig feszélyezni ezzel a hülyeséggel? Kérdem én. Csoda-e aztán, ha az ember ezzel kapcsolatosan oda-odakommenteli, hogy »Baszki, Homérosz, ez neked eposz?!«
Az vesse rám az első követ, aki szerint nem törnék lándzsát seprósecontra egy Clark Ádám tér helyén felállítandó 2,00 méter magas és minima kalkula tizennégy méter széles Pogátsa Zoltán-fej tekintetében, amelyre legott rácsavarodik a négyes metróval küzdő félmeztelen Tarlós István. És akkor eljöhetne a világhírű bolgár csomagolóbűvész, Christo, akiről Franciaországban regényes börtönhegyet neveztek el, és akkor végre befolpackozhatná az egész cakompakkot európai módra, és akkor az egészről készülne egy nagy, színes, szélesvásznú, egész estés, tólótetős, lendkerekes videoinszinuáció, azt megnézném, apám, a Müpában, nyernénk vele egy aranypetúniát Kánban, öt-hat Nobelt meg egy olimpiát, és csáheló, a magyar név megint szép lenne, méltó régi, nagy híréhez. A többit meg mindenki oda tudja képzelni egyénileg.”