„A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára nemrég kotyogta ki, hogy – egy március elején, csendben megjelent kormányhatározatnak köszönhetően – a napokban négyhavi fizetésüknek megfelelő bónuszt kaptak a pályázati intézményrendszer azon munkatársai, akik az uniós források kifizetésével foglalkoznak. Ráadásul év végén újabb négyhavi összegre számíthatnak. Később az is kiderült, az érintett 2200 kormánytisztviselő mintegy hárommilliárd forintos juttatásban részesül. A hivatalos magyarázat szerint így ösztönzik őket arra, hogy az ország rendelkezésére álló forrásokat minél nagyobb arányban sikerüljön lehívni.
Valójában régen rossz, ha fejenként csaknem 1,4 millió forinttal kell »ösztönözni« valakit arra, hogy rendesen elvégezze azt a munkát, amire szerződött. Vérlázító – ez az egyetlen jelző, amelyet a nyomdafesték elbír azok közül, amelyek elsőként eszembe jutottak a hír kapcsán. Csepreghy Nándor – akire mostanában a magyarázkodó szerepét osztották – azzal indokolta a jutalmakat, hogy már a határidő előtt elérte a kifizetések értéke az előírt szintet. A Portfolio.hu ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a május 31-i határidő után érdekes módon azonnal visszaesett az uniós támogatások kifizetésének üteme. A szakportál ebből arra következtet, hogy éppen a bónuszok megszerzése miatt pörgették fel az uniós pénzek kifizetését.