Mitől igazi az igazi csíki sör?

„A székely sör mára kulturális azonosságformáló márkává vált, és ebben semmi ördögi nincsen: ha mondjuk egy bajor sörnél kihangsúlyozhatják az etnikai, folklorisztikus jelleget, miért ne tehetné meg ugyanezt egy székelyföldi gyártó? A csíkszentsimoni főzde elérte azt, ami tulajdonképpen minden gyártócég álma: a felé irányuló márkahűség nem pusztán akcidentális jellegű, hanem része a fogyasztók önképének – és nem látok igazán jó érvet arra, miért lenne problémás, ha az azonosulást elősegítő tényező az etnokulturális vonatkozás, és nem más.

A zavart nem ez okozza, hanem az, hogy a csíki sör hájpja erősen épített a lokális, székelyföldi öntudatra, és az »igazi« ügyével való azonosulás zsigeri multiellenességgel társult.

Egy multinacionális mamutcégnek szembesülnie kellett azzal, hogy veszélybe kerülhet a helyi piaca, ha nem vet számot a fogyasztók partikuláris igényeivel, és azt gondolja, hogy a bejáratott márkanévvel mindenütt ugyanúgy lehet eladni a termékeit. Igaz ugyan, hogy a székelyföldi gyártó – fogalmazzunk így – cselvetéssel futtatta fel a sörét, hiszen egy meglévő márka által kiváltott, létező érzületre »ült rá«, de ezt a furmányos fordulatot a Heineken tényleg magának köszönheti: a székely vállalkozó felismerte, hogy van egy piaci rés, amit ki lehetne tölteni.

És itt jön a lényeg: a Heinekennel sem az a gond, hogy multi – bár ezt Lénárdéknak nem lesz olyan könnyű kommunikálniuk –, hanem az, hogy nem volt hajlandó figyelembe venni a csíki sör „természetes” fogyasztói közegének etnokulturális-nyelvi beágyazottságát és elvárásait – ergo elhibázott üzletpolitikát folytatott a Székelyföldön.”