„Manapság az édesség minden ételben és italban ott van, de ez akkor még nem így volt. A gazdagok ezért követeltek minden tartalmas és édes bort. A természetes édes bor készítéséhez nem elég egyszerűen szuperérett szőlőt szüretelni. A szőlőnek addig a pontig kell érnie, amíg töppedésnek indul a tőkén, vagy, ideális esetben, amíg megtámadja a nemespenész. Ez kiszívja a szőlőből a nedvességet és olyan koncentrálttá teszi, amennyire az csak fizikailag lehetséges. A magyarok az aszú szót használják ezekre az összezsugorodott, kiszáradt szőlőszemekre, és azokra a szőlőkre is, amelyek cukortartalmát a nemespenész koncentrálta.
Arra van némi bizonyíték is, hogy a tokaji termelők lehetettek az elsők, akik rendszeresen természetes édes bort készítettek. Először 1571-ben említették az aszúbort, méghozzá egy tulajdoni lapon. Ez egyértelműen jelezte, hogy az aszú szőlőket elkülönítették a normál szőlőktől a Mézes Mály területein. Ez legalább azt sejteti, hogy a tokaji termelők voltak az elsők a világon, akik szándékosan töppedt, nemes penésszel fedett szőlőszemeket szüreteltek. A németek a Rajna mentén nem jöttek rá a nemes rothadás használhatóságára egészen 1775-ig.”