
Az egyenlő méltóság elve megköveteli, hogy három vagy négy ember frigye éppen olyan házasságnak tekintessék, mint bármely más házasság.
„A házasságon kívüli szerelem integrálásának két fő akadálya van. Az egyik a féltékenység. Az ember sok mindenre féltékeny. A költő féltékeny a másik költőre, akinek több az olvasója, az üzletember féltékeny a másik üzletemberre, aki jobb üzletet kötött. Hiába állapodik meg egy pár a nyitott kapcsolatban, ez a megállapodás addig működik, amíg a párhuzamos kapcsolat nem mélyül szerelemmé. A szerelem révén – és ez az integrálás második, a féltékenységgel összefüggő, de annál is súlyosabb akadálya – a másik élete áttekinthetetlenné válik számunkra. Durván szólva: elveszítjük fölényünket a másik felett. Erre persze könnyű azt válaszolni: ne is akarjunk uralkodni a társunk felett. Csakhogy a külső szerelem megjelenésével kiszolgáltatottá válunk egy harmadik személlyel szemben, a társunk életét nem a kettőnk összetartozása, ha tetszik, cinkossága határozza meg, hanem a kettejük számunkra rejtélyes szövetsége. Ha el akarjuk kerülni a válást (és meggyilkolni se akarjuk a harmadikat), ezt a helyzetet kezelni csak kétféle módon tudjuk. Vagy kivetjük magunkból a féltékenységet, de ezzel elveszítjük azt az összetett függőségi rendszert is, amely a párunkkal összekötött. Vagy pedig a házasságon kívüli szerelemmel együtt a szerelem tárgyát, a harmadik személyt is integráljuk a kapcsolatunkba. Kockázatos próbálkozás, de fényes eredményt is hozhat.