„A házasságon kívüli szerelem integrálásának két fő akadálya van. Az egyik a féltékenység. Az ember sok mindenre féltékeny. A költő féltékeny a másik költőre, akinek több az olvasója, az üzletember féltékeny a másik üzletemberre, aki jobb üzletet kötött. Hiába állapodik meg egy pár a nyitott kapcsolatban, ez a megállapodás addig működik, amíg a párhuzamos kapcsolat nem mélyül szerelemmé. A szerelem révén – és ez az integrálás második, a féltékenységgel összefüggő, de annál is súlyosabb akadálya – a másik élete áttekinthetetlenné válik számunkra. Durván szólva: elveszítjük fölényünket a másik felett. Erre persze könnyű azt válaszolni: ne is akarjunk uralkodni a társunk felett. Csakhogy a külső szerelem megjelenésével kiszolgáltatottá válunk egy harmadik személlyel szemben, a társunk életét nem a kettőnk összetartozása, ha tetszik, cinkossága határozza meg, hanem a kettejük számunkra rejtélyes szövetsége. Ha el akarjuk kerülni a válást (és meggyilkolni se akarjuk a harmadikat), ezt a helyzetet kezelni csak kétféle módon tudjuk. Vagy kivetjük magunkból a féltékenységet, de ezzel elveszítjük azt az összetett függőségi rendszert is, amely a párunkkal összekötött. Vagy pedig a házasságon kívüli szerelemmel együtt a szerelem tárgyát, a harmadik személyt is integráljuk a kapcsolatunkba. Kockázatos próbálkozás, de fényes eredményt is hozhat.
Társbérlők Alma-Atában
A féltékenységnek persze mély lelki alapjai vannak, de létrejöttében, megnyilvánulásaiban nagy szerepe van a társadalmi normáknak. Ha a külső kapcsolat a világ szemében lejáratja, felszarvazott férjjé, megcsalt feleséggé teszi a házastársat, az őrületté fokozhatja a »normál« féltékenységet. George P. Murdoch etnográfiai atlasza szerint, amelyre Varga Pál is hivatkozik, a világ 554 kultúrájából 419-ben elfogadott a többnejűség, 8-ban pedig a többférjűség. Száz év előtti európai utazók elbeszélése szerint egy jómódú hatvan éves arab férfinak három felesége van. A férfivel egykorú asszony a férj régi társa, gondjainak ismerője. A negyven éves asszony vezeti a háztartást, a húsz éves pedig szerelmi boldogságot nyújt a férfinak, és még egy utolsó gyermekkel is megakadályozza. Ebben a családban (amely persze lehet, hogy csak a messziről jött utazó meséjében létezik, és nem szól arról, mi lesz a két régebbi feleség szexuális igényeivel) nincs tere a féltékenységnek. Szovjet-Kazahsztánban a törvény tiltotta a többnejűséget, de a moszlim kazahok között általános volt, hogy a társbérlőként vagy albérlőként bejelentett hölgy a házigazda második felesége volt. A csoportházasság a puritán Amerikában sem volt ismeretlen. Az Oneida közösség 1848-tól 1881-ig állt fenn, a tagok, akiknek létszáma a 200 főt is elérte, teljes vagyonközösségben és szexuális közösségben éltek. A San Francisco-i Kerista közösség tagjai 1971-től 1991-ig éltek csoportházasságban.
Teljesen önkényes módon úgy gondolom, hogy az együttélést házasságnak lehessen nevezni, az együtt élők száma aligha lehet négynél több. A négy fő ideális, együtt jár azonban azzal a veszéllyel, hogy a közösség két párrá esik szét. Ezért talán jobb, ha a csoport háromtagú; heteroszexuális személyeket tételezve fel az összetétel egy férfi, két nő, vagy fordítva: két férfi, egy nő. A gyerekek jogait és jogállását természetesen szabályozni kell, az együttélés módját azonban nem szabályozhatja a jog. Azt azonban törvénynek kell kimondania, hogy kettőnél több személy is köthet házasságot. Erre azért van szükség, amiért az azonos neműek házasságára. Hogy senki ne mondhassa, ez csak amolyan furcsaság, nem olyan értékű házasság, mint egy férfi meg nő házassága, és a belőle származó gyerekek is csak afféle zabigyerekek. Az egyenlő méltóság elve megköveteli, hogy három vagy négy ember frigye éppen olyan házasságnak tekintessék, mint bármely más házasság.
Végezetül érdemes még egy dologról szót ejteni. Az természetesen a házassági közösség tagjainak magánügye, hogy párosával vagy együttesen kívánnak-e szexuális életet élni. De minthogy az egész projektnek fontosabb talán a pedagógiai küldetése, mint a családjogi, a csoportszexnek is megszívlelendő a pedagógiai értéke. A nők ugyanis általában könnyen feloldódnak a csoportszexben, kedvesek egymáshoz, szeretik egymást, még ha nem válnak is biszexuálissá. A férfiak ellenben, hiába tárta fel Kinsey felmérése, hogy 37 százalékuknak volt valamiféle homoszexuális élménye, az eltitkolt homoerotikus késztetés pedig akár homophob gyűlölködésben is megnyilvánulhat, kevés kivétellel a csoportszexben is úgy viselkednek, mintha érettségi banketten lennének: Parancsolj, kérlek. Nem, nem csak utánad…! Csodálom, hogy nem megy el a nőknek a kedve mindörökre tőlük.
A Facebook hírül adta, a Legfelsőbb Bíróság döntése után a 46 éves Nathan Collier a feleségével Victoriával együtt kérvényezte, hogy feleségül vehesse élettársukat, Christiene-t is. Szívből kívánom, hogy sikerrel járjanak. Ha ebből mozgalom lesz, én is beállok aktivistának. Életkorom kizárja a feltételezést, hogy önös szempontok vezetnek. Csak szurkolnék, segítenék nekik, érdek nélkül, ahogy Immanuel Kant előírta.”