„Szó sincs tényfeltárásról, hogy mégis hogyan működhetne egy olyan strandbüfés-kisvendéglős üzleti modell normálisan, ahol egy eldugottabb település strandján is helybérlet gyanánt alapból ki kell csengetni egy millát, amit ugyebár közepes évben húsz jó nap alatt kell kitermelni a haszonból! Rosszabb évben még kevesebb idő alatt... Ha a büfést eleve kirabolták és nem akar veszteséges maradni a nyár végére, akkor csak a rablógazdálkodás »üzleti modelljei« között válogathat: a vendégektől kell visszavennie azt, amit tőle elvettek a helybérletért... Érdekelt ez valakit a balatoni vendéglátás hatalmas sajtójában? Pedig enélkül a háttér nélkül az egész csak kamuvihar egy pohár langyos fröccsben. Műanyag pohárban.
A tények feltárására kísérletet sem tevő cikkecske bombasztikus tétele »bizonyítására” sikerült egy 1991-es tanulmányt kikukázni a mélyhűtőből, a kádárkori trükközésekről. Rutinos újságírók vagyunk, így ne zavartassuk magunkat attól, hogy a Balatoni Kör nevű beszállító küldött friss híreket is a témáról, hogyan kezelnék a Beach Food programon túl szakmailag profibban a problémát, Balaton Séfje és Év Strandbüféje díjjal, ami először (ismétlem: először) teremti meg a szakmai elismerés lehetőségét ebben a témában, idővel nyilván anyagi elismerést is kiprovokálva a piacon (praktikusan a díjazott séf joggal várhatna magasabb fizetést az adott helyen, különben elmehetne máshova, ahol a nagyobb anyagi megbecsülést is megkapná a szakmai elismerés után). Ez a hír jóval frissebb, aktuálisabb, mivel a hét híre lehetett volna, ha a hírbüfékben nem a régi retrós kínálat maradt volna a menükben. Ezen túlmenően a retrózás a balkáni (ön)pocskondiázás negatív spirálját tartja fenn, amivel szemben az idén indult Beach Food program egy felfelé húzó minőségi modellt kínálna, egyfajta pozitív spirált – ha lenne igény ennek az európai kultúrájára. Bár többnyire zsíros, pökhendi kézrebbentéssel, böffentő legyintéssel intézik el: »a gasztro-miniforradalom hullámocskái nem mossák el a tó első számú üzleti modelljét«.
Vagyis, emberi (és szakmai etikai) nyelvre fordítva: nem vettem a fáradságot, hogy utána járjak, kérdezzek strandbüféseket, kisvendéglőst és a legjobb balatoni séfeket meginterjúvoljam. Marad a lejárt, mélyhűtött cucc kirántása, mikrózása, majd kirakom a netre az infralámpa alá. Pardon: a folyadékkristályok fényébe. Úgysincs másra igénye az olvasók tömegének... (Vajon tényleg nincs?) Ez az igazi zsírtekervényes balkáni televény-kultúra: húzzuk le gyorsan a mocsárba azokat is, akik próbálnának kiemelni minket, vagy akik épp kimásznának a melegecske retró-posványunkból. Nehogymá' sikerüljön itt bármi!”