A magyar társadalom többsége nem érezte soha magáénak a rendszerváltást. Nem tett a szabadságáért semmit. Az ölébe hullott.
„De mi történt közben a társadalommal? Ha magunk mögött tudtuk a politika és a gazdaság átalakítását, miként változott az a közösség, amely Magyarországgal azonosítható? Nyilván nem egyszerű modern politikai közösséggé alakítani azt a társadalmat, amelynek olyan csekélyek a demokratikus hagyományai, mint a magyarnak. (A jelenség Európának ebben a felében nem egyedi.) Jellemző, hogy az ezerszáz éves magyar államiságból mindössze nyúlfarknyi köztársasági esztendőkre futotta. De itt és most nem kizárólag a történelmünk a téma. Sokkal inkább a közösen átélt eseményeknek az a megkerülhetetlen jellege, amit rendszerváltás katarzis nélküliségeként azonosíthatunk.
Elmaradt a nagy és a közös öröm. A magyar társadalom többsége nem érezte soha magáénak a rendszerváltást. Nem tett a szabadságáért semmit. Az ölébe hullott. Az állampárt leváltását célzó hosszú kerekasztal-tárgyalásokkal érzelmileg nem lehetett azonosulni, és ez a lelki deficit velünk maradt. (…)
Hosszú távon olyan társadalomnak kell létrejönnie, amely ellenáll a politikai populizmus és demagógia pártprogramokba csomagolt kísértéseinek. Olyan közállapotok megteremtésén munkálkodik, amelyben érvényesülhet a tehetség, a szorgalom, a rátermettség, és amely nem kirekesztő sem társadalmi, sem szociális, sem etnikai okok miatt. Egy olyan társadalom ideája körvonalazódott a fent vázolt gondolatmenetben, amelyet talán azzal a rövid mondattal lehet a legpontosabban összefoglalni: »A megfelelő embert, a megfelelő helyre«.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Aki hisz Krisztus feltámadásában, képes a helyi értékén kezelni az olyan véges dolgokat is, mint a politika – véli Blanckenstein Miklós. Húsvéti beszélgetés elmélyülésről, odaszentelt figyelemről és az önsajnálat ellenszeréről.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Keresztény emberként van dolgunk a politikával.
Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden demokrácia életében újra és újra felmerül.
A TV2 dokurealityje, A mi történetünk negyedik adásából kiderül, hogyan tudta termőre fordítani a gyerekkori traumáit a mára kétdiplomás Kecskés Evelin, és a ceglédi gazdálkodócsalád, Siposék egy napjába is bepillanthatunk.
Meghiúsított szabotázsakció a magyar határ közelében: a kormány súlyos fenyegetésről beszél, az ellenzéki narratíva szerint megrendezett akcióról lehet szó.
