Kisegítők és tartótisztek

„Az említett Kishantosi Nonprofit Kft – úgy tűnik nekem – bírósági úton érvényesíti az igazát.

Barbár és értelmetlen rombolás volt a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának elpusztítása, ám – az ellenem irányuló bosszún túl – ez is része annak a feudális birtokadományozásnak, amely egyfajta hűbéri rendszert látszik kiépíteni, ismét »Csák Máték« földjévé téve az országot. Ma már mindenki tudja, hogy a földnek akkor is jelentős a hozadéka, ha az ember a közelébe se megy, hiszen az EU agrárpolitikája jelentős összeggel támogatja a földhasználót, akár tulajdonosa akár bérlője a földnek. Akinek tehát az állam földet ad bérbe, azt ezzel azonnal jelentős forráshoz juttatja, így az adományozó lekötelezettjévé, »vazallusává« teszi. Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere például – több mint 1300 hektár állami földbérlethez jutva – közel 100 millió forint évi normatív földalapú támogatásra tett szert.

Kishantos is így esett a szórásba, melynek során ökológiai mintagazdaságának földjét nyolc egységre darabolták, és bár a vidékfejlesztési központ is újra pályázott a földekre, egyetlen hektárt sem kapott közhasznú tevékenységének folytatásához. Nyert ellenben például egy rongykereskedő, vagy pl. egy salgótarjáni építési vállalkozó »vándorcége«, amely többször áthelyezte a székhelyét, és így az adott területen azonnal nyerhetett. De szintén Hantoson diadalmaskodott egy háromezer hektáros nagygazda is, aki – miután gazdasága mérete miatt maga nem pályázhatott – a menye (Simon Hornok Réka) révén jutott állami földhöz, amelyet persze az após cége művel.

Kishantos azonban nem adja meg magát, több témakörben is perli az államot, melynek sorában az év elején két jogerős ítélet született. Januárban Budai Gyula volt VM államtitkárt majd májusban az FM vezetését és Bitay Márton földügyi államtitkárt marasztalták el, mert olyan valótlanságokat állítottak, amelyek alapján Kishantos fölpályázatát elutasíthatták. A bíróság a minisztériumot a további jogsértéstől jogerősen eltiltotta, és elégtétel adására kötelezte. A harmadik, nemrég született – véleményem szerint akár történelmi jelentőségűnek is nevezhető – jogerős ítélet pedig kimondta, hogy az állam nem csupán jó erkölcsbe ütköző módon, hanem egyenesen törvénytelenül járt el, amikor az egyik nyertessel (Mező Vidék Bt) – amely mezőgazdasági tevékenység hiányában nem is pályázhatott volna – a minisztérium gond nélkül szerződött.

Ha mindez demokratikus államban történik, vagyis ha jogerősen kimondott hazugságon kapják az állam vezető tisztségviselőit, akik erre alapozva és a törvényt figyelmen kívül hagyva kötnek bérleti szerződést a nemzeti vagyon hasznosítására politika közeli, illetve rokoni érdekeltségekkel, akkor ott nemcsak az államtitkárnak, de a miniszterének is le kell mondania, sőt a miniszterelnök felelőssége is komolyan felmerül. Viszont Magyarország – Fritz Tamás szállóigévé vált megállapítása szerint – úgy tűnik valóban »egy következmények nélküli ország«. Az esetet a politológus szíves figyelmébe ajánlom, mert jól illene azonos című – folytatásra érdemes, ám az utóbbi években sajnálatosan abbamaradt – cikksorozatába és a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyvébe.”