Variációk a Jobbik paranoiára (2.rész)

„Tegnapi posztomból kiderült, hogy az aktuális »Jobbik-paranoia Top 3« listán a bronzérmet a Fidesz kapta azzal, ahogy izzadtságszagú kísérleteket tesz pártunk lejáratására és megosztására, most kiderül, hogy a második helyet az a György Péter szerezte meg, aki az ELTE-n rasszizmus és populizmus ellenes kurzust – ahogy a közbeszédben elterjedt: Jobbik-ellenes szemináriumot – akar kötelezővé tenni.

Top 2: György Péter – Az intoleráns liberalizmus

György Péter egyetemi tanár, esztéta már korábbi megnyilvánulásaiban is jelezte velünk kapcsolatos rossz érzéseit, de azt státuszához és hivatásához méltatlan közhelyekkel tudta csak alátámasztani. Szinte minden velünk kapcsolatos kritikát igyekszem elolvasni, mindenből tanul az ember, de az ő meglátásai az átlagosnál is laposabbak szoktak lenni. Talán ezt érezhette meg, és az is elképzelhető, hogy ez az elképesztő ötlet nem is a diákoknak szól elsősorban, hanem egyfajta öngyógyító, önigazoló, önhipnotizáló lehetőség a számára. Segítségül hívni egy kurzust, több előadót, egy egész egyetemet, hátha megfejtheti azt, miért retteg ő ennyire, miközben a Jobbik magasan a legnépszerűbb politikai alakulat az egyetemisták körében. Bizonyára az a fajta kognitív disszonancia zavarhatja emiatt a tanár urat, amit az a maga irányvonalában magabiztos sofőr érez, akivel mindenki szembe jön az autópályán…

Egy kötelező tantárgy, amely nyíltan a populizmus ellen, alig burkoltan pedig a Jobbik ellen igyekezne felvértezni a hallgatókat, valószínűleg a nevetség tárgya lenne. Vagy teljesen hatástalan vagy éppen ellenkező hatású. A hallgatók megérzik azt, ha valaki erőltet valamit. Az történne meg újra, ahogy az előző rendszerben kezelték a marxizmus és leninizmus alapjait.

György Péternek természetesen megvan a joga, hogy a Jobbik létezését és erősödését rossz dolognak tartsa. A baj nem ez. A baj az, hogy ő fekete-fehér tévén akarja nézni a színes filmet. Ez pedig paranoia. Egy társadalomtudós ilyen helyzetekben nem a valóság saját szájíze szerinti átkonstruálásába menekül, ahogy ő teszi, pláne nem akar másokat is a saját monomániájába kergetni, hanem higgadtan és tárgyilagosan megvizsgálja az okokat, okozatokat, a saját maga észlelését, attitűdjét, annak motívumait, torzulásait, és tudva a világ komplexitását, komplex magyarázatok után kutat. Ez teszi értelmiségivé. Liberálissá pedig az, hogy elfogadja más vélemények és létszemléletek létezését és legitimitását, valamint annak megválasztásának szabadságát. Hát oda jutottunk, hogy nekem kell megvédenem a liberalizmust György Pétertől…?”