„Nos: alapvetően más helyzettel állunk szemben, mint 2004-ben. Akkor a kettős állampolgársággal a lehetőségét adtuk volna meg annak, hogy a mi nyelvünket beszélő, velünk egy kultúrkörben élő emberek, vagyis hozzánk hasonló magyarok, ha akarnak, felvehessék a magyar állampolgárságot. Ez inkább egy gesztus lett volna, egy lelki töltet, a nemzeti összetartozást megerősítő szimbolikus tett, mintsem adóforintokban kifejezhető, konkrét kiadás. Az állampolgárság nélkül is érkezhettek Magyarországra, vállalhattak munkát, sőt, ha úgy akarták, le is telepedhettek. Más a helyzet azért is, mert 2004-ben a környező államokban rend és béke honolt, tehát nem volt olyan kényszerítő körülmény, ami miatt tömegeknek kellett volna elhagyni otthonaikat.
Azt is tudjuk, mi történik mostanság, nem is olyan távol a határainktól: családok tíz és százezrei vagy már elmenekültek, vagy most készülnek erre. Ismerjük ennek a politikai okait, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ehhez nekünk semmi közünk. Mégis, itt áll a kapuk előtt ez a rettenetes méretű emberáradat, nemcsak az érintett országokból, hanem Afrikából is, akiket a káoszba merült államok korábban nem engedtek át a határaikon.
És azt is látjuk, hogy Európának nincs válasza a kialakult helyzetre. Pontosabban egyre inkább az a válasz kezd körvonalazódni, hogy »köszönjük, nem kérünk belőlük«. Sőt.