Luca sorsa

„Igen, szükség volna az okosan szervezett tanodákra falun és városban egyaránt, mert valahol át kell törni a szegregáció falait. Meg kellene nyitni a tehetséges, de nehéz sorból induló fiatalok előtt a tanulás valamennyi csatornáját, egészen az egyetemekig, a főiskolákig. A jelenlegi kormány oktatáspolitikája azonban nem ezt az irányt támogatja. (…) A falusi iskolákból kikerülő gyerekek többsége – tekintettel a leszállított tankötelezettségi korhatárra -, tizenhat évesen kiesik az oktatásból. És őket már a tanodák sem érik el, az oktatási rendszer gyakorlatilag lemond róluk. Jó esetben alkalmi munkából tengetik majd az életüket. Más volna a helyzet mondjuk akkor, ha a tanodai bizonyítvány mellé kapnának egy hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt is, mert azzal legalább esélyük lenni később munkát találni.

Az oktatási kormányzat bírálóinak bőven vannak érveik. Egyre kevesebben vannak az első generációs értelmiségiek az egyetemek és főiskolákon, bizonyos szakokat az állami támogatás hiánya teljesen elzár a szegényebb sorból érkezők elől. Nagyon kevés falusi fiatalnak lesz módja, hogy orvos, jogász, közgazda legyen belőle, mert a borsos tandíjat csak a felsőbb rétegek gyermekei tudják megfizetni. Egy friss kimutatás erről ijesztő képet fest: mindössze két százalék körül mozog azoknak az egyetemi, főiskolai hallgatóknak a száma, akiknek szülei legfeljebb általános iskolát végeztek. Minél magasabb szintet vizsgálunk, annál nagyobb a szóródás, a doktoranduszok között pedig egyáltalán nincsenek olyanok, akiknek a szülei megragadtak a nyolcadik osztálynál. A statisztikákban nem is jelennek meg értékelhető százalékban a faluszéli romatelepekről induló diákok.

Nem tudom, Luca, meg a többi, tanodából startoló, sokszorosan hátrányos helyzetű kisdiák sorsa hogyan alakul majd a jövőben. Megannyi csapda, zsákutca leselkedik rájuk. A tanoda igazgatója egy beszélgetésen azt mondta nekem, valóban sok múlik a pedagógusokon, hogy veszik-e a fáradtságot kihámozni a kezük alá kerülő gyerekekből a tehetséget, de ennél sokkal többet ők nem tehetnek. A példa hiányzik. A társadalmilag elfogadott roma értelmiség bemutatása, a társadalmi előítéletek felszámolása.”