Azt azonban határozottan visszautasítom, hogy a Dél-dunántúli Építészeti Fórum keretében létrejött konstruktív és eredményes egyeztetést, valamint az azon résztvevő, a Kormány munkáját kérdéseikkel és véleményükkel segítő szakembereket a pártjára jellemző pitiáner, a primitív napi szintű érdekek által vezérelt politikai hecckampány részévé tegye a sajtó nyilvánossága előtt. Ha úgy tetszik kispályás.
A szakmai fórumok lényege, hogy az érintett területen dolgozó szakemberekkel megvitassunk egy-egy átalakítási folyamatot, és konstruktív egyeztetés, együttműködés során közös munkával segítsük az adott terület fejlődését. Az, hogy a szakmáját érintő fórum Önnek nem jelent többet, mint egy lehetőséget saját, kicsinyes politikai törekvései eléréséhez, az Ön dolga, ehhez azonban a fórum keretei és az ott jelenlévő építészek felhasználása a legkevésbé sem elegáns. Ha úgy tetszik méltatlan.
A fórumainkra a jövőben is várjuk, munkatársaim gondoskodni fognak arról, hogy minden alkalomra meghívást kapjon. Bízom benne, hogy egyszer akár szemtől szemben is megfogalmazza kérdéseit. Ha úgy tetszik egyenesen.
Budapest, 2015. június 18.