A hatalom birtokosai ellen kell tiltakozni, nem a követőiket baszogatni

2015. június 01. 08:05

Lényegtelen, vannak-e nagyobb gondok az országban, mint hogy Orbánért imádkoznak egy templomban.

2015. június 01. 08:05
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

Még egyszer, fontos és jó dolog a véleménynyilvánitás. Én annak külön örülök, hogy az általam a vezérkultusz kategóriájába sorolt hálaadó szent misét, amit Orbán Viktorért tartottak (mert a MANCS tudósításából kiderül, a kinti nyilatkozatok ellenére érte imádkoztak) valakik ellenvéleményükkel illetik, elmondják, mi a baj Orbán Viktorral, és miért gond ilyen rendezvényt tartani. De amikor kijöttek a templomból, és azt kérték, kicsit halkítsák le a zenét, mert ők végülis mégiscsak egy misét tartanak, aminek elenyésző része az ország vezetőjének dicsőítése, sokkal több a hitük gyakorlása, akkor simán le lehetett volna tekerni a zenét, az üzenet enélkül is átment, a vélemény el lett mondva. Engem is zavarna, ha az én nappalimra, általam szervezett tüntetésre, vagy egy rendezvényre, amit részt veszek, valaki egy hangágyúval lőne, hogy ne halljak semmit.

Pont ezért egy dolgot nem érdemes csinálni, a másik hitét megkérdőjelezni, megélését megzavarni. Legyen ez vallásos hit vagy politikai hit. A jószándék elvitatása ugyanis mérgez és pontosan azt a jó szándékot mérgezi meg, ami a saját hitünk, politikai nézetünk megélése. Ettől függetlenül senki se tílthatja meg, hogy így járjunk el, hogy esetlegesen hibázzunk, és nem is lenne jó ha valaki megtílthatná.

Pont azért, mert azt a határt nehéz meghúzni, és nézőpontja válogatja, hogy saját dühünk kiadása hol változik át a másik hitének megkérdőjelezésévé. De legalább meg kell próbálni. Egy mise megzavarása úgy, hogy a politikai vélemény nélkül is elmondható, és úgy, hogy más emberek hitének megélését veszélyezteti, szerintem morális határátlépés.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bauer Béla
2015. június 01. 12:37
Az alapvető európai értékek egyike a vallásszabadság gyakorlása.Ennek ellehetetlenítése, akadályoztatása,vagy betiltása,törvénysértés.Ez magánügy senkinek se köze,se joga,hogy mikor kiért,tartanak szentmisét.Még LÓ ZOLINAK sem.Örüljenek,hogy a rendőrség ilyen lojális.
justiceforhungary
2015. június 01. 11:51
így van Jámbor, ellenetek meg a gazdáitok ellen kell tiltakozni, jól mondod
Spiler
2015. június 01. 11:04
Kivéve, ha a hatalom birtokosai balliberálisok, akkor ki kell lőni a szemüket azonosító nélkül, még ha el is xsaltuk a választást, hazudoztunk stb...
Box Hill
2015. június 01. 10:28
Bizony, "A hatalom birtokosai ellen kell tiltakozni". De jobban ám, mint akkor, amikor a hatalom birtokosaiból a birtok hatalmasai lettek a spontán és csak simán hülye sőt kriminális privatizávió során a közvagyon rovására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!