A magyarok mentették meg Kohlt

„– Ennek ellenére a kereszténydemokraták prominens csoportja, élén a főtitkár Heiner Geisslerrel 1989 őszén, a Brémában rendezett pártkongresszuson kísérletet tett az elnök megbuktatására. Ám végül a gondosan előkészített puccs bukott meg, méghozzá Budapestről érkezett hatásos támogatással.

– Valóban a magyarok mentették meg Kohlt. A Németh Miklós vezette kormány úgy döntött, hogy megnyitja az ország nyugati határát a keletnémet menekültek előtt. E lépésről értesítették Bonnt is. A kancellári hivatalba érkezett hír hallatán Helmut Kohl gyors diplomáciai húzásra szánta el magát, megkérte Némethet, a bejelentést időzítsék úgy, hogy az röviddel a CDU-kongresszust bevezető sajtótájékoztató előtt érje el a nemzetközi hírügynökségeket.

Budapest eleget tett a kérésnek, és Kohl ennek az örvendetes hírnek a bejelentésével lépett az újságírók elé: Horn Gyula külügyminiszter röviddel ezelőtt közölte a határnyitást. A történelmi jelentőségű közlemény, amit Kohl saját politikájának a sikereként tálalt, megsemmisítette a puccsra készülő funkcionáriusok tervét. Magyar segítséggel őrizte meg tehát a hatalmát a pártelnök, aki ezután mindig kifejezésre juttatta háláját, nem is annyira Németh Miklósnak, hanem külügyminiszterének, a későbbi miniszterelnöknek, aki egy hihetetlenül kényes politikai helyzetből segítette ki őt.

– Kohlt nem érdekelte Horn Gyula múltja a kommunista nómenklatúrában, és az 1956-os forradalom leverését követő bosszúhadjáratban játszott dicstelen szerepe? 

– Kohl a saját hatalma szolgálatában nem tett különbséget jó vagy rossz kommunista között. Ideológiai meggondolások távol álltak tőle, ezektől teljesen függetlenül hozta meg döntéseit. Itt szeretném megjegyezni, hogy a német egyesítés kancellárja mindenekelőtt külpolitikus volt, sokkal szívesebben foglalkozott külpolitikai feladatokkal, mint a belpolitikával. A gazdaság- vagy a szociálpolitikát ráhagyta másokra. Érdeklődésének középpontjában az Európa-politika állt, a nemzetközi kapcsolatok. Erre utaltak jó személyes kontaktusai Gorbacsovval, Mitterrand-nal, Clintonnal. Az e téren felmutatott intellektusát és jövőbelátását nagyra kell értékelni. Különleges megérzéssel viseltetett a várható külpolitikai fejlemények iránt. Művészi alakításnak mondható az a sikere, hogy Németország az újraegyesítés után is tagja maradt a NATO-nak; vagy az a taktikája, hogy a kis európai nemzetekkel – Luxemburggal, Hollandiával – is úgy bánt, mintha nagyhatalmak lettek volna.”