„James Burnham 1964-es, mára klasszikussá vált könyve, a The Suicide of the West (A Nyugat öngyilkossága) keményen és keserűen elemzi a korabeli amerikai jóléti államot, amihez Alvino-Mario Fantini szerint kifejezetten jól kapcsolódnak az ötven évvel későbbi, napjainkban történő baltimore-i események. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri. (...)
A könyv maga leíró jellegű, a 351 oldal alatt nem próbálkozik magyarázatokat keresni a jelenségre Burnham és nem is szeretne azonosulni egy már kialakult elmélettel sem az okokat illetően. Amivel viszont mélységekbe menően foglalkozik, az egy elemzés: annak az ideológiának az elemzése, ami véleménye szerint amellett, hogy csendes megfigyelőként nézi, ahogy a Nyugat hanyatlásnak indult, több esetben igazolta is a tendencia helyességét: ez a liberalizmus.
Fantini visszatekint Burnhamre, aki szerint a liberalizmus olyan meggyőződések és ötletek rendszere, ami aláássa és meggyengíti azokat az alappilléreket, amelyekre a Nyugat épült. Könyvét azzal kezdi, hogy megpróbálja meghatározni a tipikus liberális gondolkodót, majd azzal folytatja, hogy megpróbálja a tipikus liberális gondolkodást is a nagyközönség számára érthető formában prezentálni. Tizenkilenc kulcsmeggyőződést mutat fel (amiket idővel ki is fejt) arról, hogyan gondolkodnak a liberálisok az emberekről, a társadalmakról és az állami struktúrákról.
Fontos látni, hogy maga a könyv még ezek után sem egyfajta tipológiája szeretne lenni a liberális világlátásnak. Burnham arra hegyezi ki a mondanivalóját, hogy ez a fajta gondolkodás nem csak a Nyugat bukásához, de az életkörülmények komoly veszélyeztetéséhez is vezethet. Figyelmeztetni szeretne a liberalizmus következményeire: igaznak tartja ugyan, hogy nem maga az ideológia vezetett a zuhanáshoz, de ez kíséri és társul hozzá. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri.”