És te jó ég, ha 1941-ben Károlyi a miniszterelnök, és ha a magyar elit nem törekszik korábban revízióra, az mennyiben akadályozza meg Hitler Németországát, hogy lerohanja Magyarországot Jugoszláviával együtt? Semennyiben, mert a Szovjetunió elleni felvonulás déli szárnyának biztosítása Berlin számára fontos volt, és ugyan miért kerülte volna Magyarországot, ha könnyedén ki is rabolhatja útban Jugoszlávia és Görögország felé? Ez persze spekuláció, de nehéz olyan forgatókönyvet elképzelni, amiben hazánk kimarad a világháborúból és nincs magyar holokauszt. A zsidótörvényeket elkerülhettük volna. A haláltáborokat aligha. Hacsak nem varrjuk Horthy és a revíziós politika nyakába Adolf Hitlert is.
Szóval ez a baj, így nagyon nehéz. Ha dogmatikusan, vallásos hitként közelítjük meg a kérdéseket, egyszerűen sehova sem jutunk.
*
Trianon legalább részleges gyógyítása nem magyar feladat. Egy igazán progresszív Európai Unióban, egy progresszív Romániában mondhatná azt egy partiumi magyar falu, hogy kérem, én inkább Magyarországhoz szeretnék tartozni, mert a lakosság 99%-a magyar. Lenne egy népszavazás, a többség döntene és rendben van. De hagyjuk az utópiákat!
Szlovéniában pár ezer magyar majdnem teljes szimbolikus egyenlőségben élhet. Kisebbségi lét ez, persze, ami mindig hátrányokkal jár, de nem napi megaláztatás és vesszőfutás. Ez elsősorban két másik EU- és NATO-szövetségesünkről, Romániáról és Szlovákiáról nem mondható el. Pozsony és Bukarest felelőssége elsősorban, hogyan bánik a magyarokkal. Semmilyen olyan tény nincs, ami azt mutatná, hogy a „progresszívabb” magyar kormányzatok, mondjuk Gyurcsány és Bajnai valamit is tudott volna javítani a bánásmódon. Azért nem, mert a magyar nemzeti lét ezen országok nacionalizmusai számára önmagában fenyegetés, függetlenül attól, Budapest mit tesz vagy nem tesz. Amíg másodrendű státusz, állami szintű elnyomás létezik sok szomszédunknál, hogyan lehetne meghaladni Trianont?
Erre válaszoljanak már egyszer a progresszió hívei!
Nem nekem. Maguknak.