„Fontos felfigyelni arra, ami zajlik a világban. Egyre elfogadottabbá és természetesebbé válik az, ami a kereszténység térnyerése előtt egyébként is az volt: hogy szerelem, vonzódás férfiak és férfiak, nők és nők között is lehet. A hatvanas évek amerikai polgárjogi mozgalmából egy hosszú, de sikeres informális nemzetközi kampány lett, aminek eredményeként ma emberek millió élhetnek szabadabban, mint elődeik bármikor.
Írország eljutott oda, hogy beismerje: az állampolgárok teljes jogegyenlősége nem akadálya, hanem éltetője, hajtóereje a sikeres nemzeti együttműködésnek. Ez teszi szerethetőbbé, élhetőbbé a hazájukat. Míg a házassági egyenlőség kiterjesztése sok ember életét teszi teljesebbé, addig nem fáj senkinek sem: joghátrányt senki sem szenved, míg sokaknak jobb lesz.
Magyarország jelenleg egy frusztrált, kudarcos ország. A rendszerváltást, és ami utána jött, sokan elhazudottnak, ellopottnak vélik: az emberek úgy érzik, senkire sem számíthatnak, a politikusok, a vezető réteg, az állam cserben hagyta őket. Az elfogadás amúgy sem feltétlenül zökkenőmentes folyamata a lecsúszó társadalomban megakadt, és ellentétes irányba indult el. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény (második) elfogadása után, a 2010-es választásokkal a magyar társadalom végkép szétesett, amit a jelenlegi hatalom gátlástalanul kihasznál a saját céljainak elérésére. Erről tanúskodott Orbán Viktor szégyenletes debreceni eszmefuttatása is a nem provokáló homoszexuálisokról, akikkel szemben vannak ők, a nemzeti-keresztény értékrendbe éppen beleférő csoport.”