„Nem segít a világhelyzet tisztázásában, ha a problémát leegyszerűsítve csak a szekuláris modernség és a fundamentalista brutalitás szélsőséges kategóriáiban gondolkodunk. »Kevés film gerjesztett olyan váratlan vitákat az elmúlt években, mint a mauritániai rendező, Abderrahmane Sissako Timbuktu című filmje, amely januárban jelent meg az Egyesült Államokban« – írja a The New Yorkerben megjelent cikkében Alexis Okeowo.
A film Timbuktu városában játszódik, amely az iszlám kultúra egyik központjának tekinthető a Szahara déli kapujában. A rendezőt egy igaz történet inspirálta: célja, hogy bemutassa az iszlamista megszállás folyamatát, azt, hogy mi történik, amikor átveszik az irányítást és a saría legszigorúbban vett értelmezését kezdik alkalmazni. A történet egyben az ellenállás dokumentálása is: azokról az emberekről szól, akik nem hajlandóak behódolni a fundamentalista eszméknek.
A januári, Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merénylet után Párizs egyik külvárosában betiltották a film vetítését, arra hivatkozva, hogy a terroristákat próbálja mentegetni. Ezután az afrikai FESPACO filmfesztivál is levette műsoráról »biztonsági okokra« hivatkozva. Alexis Okeowo szerint ezek a reakciók a film egyik erősségének köszönhetőek: minden karaktere, még a dzsihadisták is morálisan összetett emberként jelennek meg. Véleménye szerint nem csak a terror válogatás nélküli brutalitását és abszurditását ismerhetjük meg, az ennek való ellenállás is megjelenik. A helyi lakosok mellett a dzsihadistákról is részletes portrét fest a történet, a hétköznapi problémáik mellett bemutatja, hogyan őrlődnek az iszlamistákhoz csatlakozó naiv és idealista helyi fiatalok a közösséggel szembeni lojalitás és az idegen hódítóknak tett eskü között. A terroristák fájdalmasan emberiek; ez egy olyan leírás, ami azért lehet megosztó, mert korábban még senki sem merte kimondani.”