Quo vadis, Israel? A negyedik Netanjahu-kormány elé

(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- ZSIDÓK MAGYARORSZÁGON 2015-BEN Feldmájer Péter: "Izrael kihelyezett tagozata vagyok" Pészach ünnepe alkalmából, egy hónappal ezelőtt Heisler András, a Mazsihisz elnöke köszöntötte hittestvéreit. „Ünnepi gondolatait” a szervezet honlapja tette közzé. Az elnök többek között ezt írta: „Nem könnyű feladat alattvalói szerepből egyenrangú féllé válni. Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy az asszimiláció csábítása ellenére valaki magától értetődően legyen zsidó. Hosszú lesz ez az út is, de végre elindultunk rajta.” Majd arra buzdította a zsidókat, hogy „emeljük fel a fejünket, egyenesítsük ki derekunkat és legyünk felszabadultan zsidók!” Néhány nappal később a holokauszt emléknapjára kiadott közleményében a miniszterelnök viszont már azt írta, hogy a honi zsidóság a magyar nemzet része. Most akkor része, vagy nem része? Heisler András „az asszimiláció csábítása” ellenében javasolta a zsidóknak a derékkiegyengetést. A zsidó szó tehát ebben az esetben nem vallást, hanem népet, fajt, nemzetiséget jelent. Tudjuk, Magyarországon hivatalosan a zsidóság nem nemzetiség, de facto viszont az. Heisler elnök úr nyilatkozata is ezt igazolja. Ezzel nincs is semmi baj. Az erdélyi magyarság is nemzetiségnek tartja önmagát, ami egyben azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarok nem tagjai a román nemzetnek. A román államnak polgárai ugyan, de a magyar nép, a magyar nemzet tagjai. A zsidóság körül azonban nagy a zűrzavar. Ma hazánkban hivatalosan csak felekezet a zsidóság, nem nemzetiség. Sokszor halljuk ezt a zavaros megfogalmazást: „magyar zsidó”. Néhány napja indult útjára a Mazsihisz 1%-os kampánya, ennek keretében jelképes szoborparkot avattak a Dohány utcai zsinagóga előtt. Az eseményről fényképes összeállítást közölt a szervezet honlapja. Döbbenten néztem, hogy Szerb Antal, Radnóti Miklós képe alatt jó nagy Dávid-csillag hirdeti a... mit is? Hogy a két jeles irodalmár a „világhírű magyar zsidó” művészek, tudósok közé tartozik. A lényeg tehát az, hogy az említett alkotók zsidók, az már csak mellékes adalék, hogy nem holland, fokföldi vagy jemeni zsidók, hanem „magyar zsidók”. Radnóti, Szerb csillaggal való megjelölése ellen érdekes módon senki sem tiltakozott. Tessék felütni a Katolikus Lexikont. Hosszú szócikk ismerteti Radnóti Miklós pályáját. Köztudott, hogy a költő magyarnak vallotta magát, kikeresztelkedett, s amikor zsidó antológiába kértek tőle verset, hosszú levélben indokolta meg, miért tagadja meg a kérést. Most a Mazsihisz, a zsidó felekezet vezérképviselete felfedezte Radnótiban a fajzsidót. Bár Radnóti soha nem gyakorolta zsidó vallását, soha nem érezte magát zsidónak (erről naplójában világosan vall), felnőtt korában pedig meggyőződésből katolizált, a Mazsihisz most visszanyomja őt a zsidóságba. És, ismétlem, senki nem tiltakozik. A katolikus egyház sem. Ezek szerint tehát a zsidóság mégiscsak oldhatatlan, beolvadásra képtelen faj? Olyan faj, amelyből soha nem lehet kilépni? Valóban ez ma a hivatalos zsidóság álláspontja? Mit kezdjünk akkor például a nagy piarista költővel-tudóssal, Sík Sándorral? Felmenői ugyan asszimiláns zsidók voltak, ő magyarnak és katolikusnak vallotta magát, sokat tett a magyar kultúráért (a zsidóért értelemszerűen viszont semmit), s nemcsak Zrínyiről, Pázmányról írt maradandó értékű dolgozatokat, hanem az általa rajongva tisztelt Prohászka Ottokárról is (akihez hasonlóan neki is nagyon rossz véleménye volt a honi zsidóságról). Előbb-utóbb majd őt is beemeli a Mazsihisz a zsidó panteonba? Szerb Antal szobra, rajta a méretes Dávid-csillag, különösen mulatságos. Köztudott, Szerb Antal keresztapja Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt. Őt nem nagyon szeretik a Dohány utca környékén. Szerb Antal a pesti piarista gimnázium diákja volt, itt is érettségizett, s utána a pesti bölcsészkaron folytatta tanulmányait. Mivel nem volt zsidó, a manapság faji törvényként emlegetett numerus clausus rá nem vonatkozott. Most azonban a Mazsihisz őt is, Tormay Cécile lapjának egykori szerzőjét, Tormay életművének méltatóját, Prohászka püspök keresztfiát (aki mellesleg irodalomtörténészként is nagyra tartotta a püspök életművét), a katolikus vallású magyar írót is visszanyomja a zsidóságba. Miért? Mert a hivatalos zsidóság szerint a zsidóságból kilépni nem lehet, aki zsidónak született, az zsidó marad. A Mazsihisz számára tehát a zsidóság elsősorban faj, nép, másodsorban vallás. Ami persze igaz is. De ha tagadják az asszimiláció, teljes beolvadás lehetőségét, akkor a legijesztőbb fajelméletet hirdetik. Amihez persze joguk van, csak az nem gusztusos, ha egyszerre hirdetnek fajelméletet, s rikácsolnak reggeltől estig holokausztot. A katolikus magyarság jelesei, köztük Bangha Béla (minap volt halálának 75. évfordulója) és Prohászka Ottokár, időről időre okkal és megalapozottan súlyos kritikával illették a honi zsidóságot. Meg is kapták érte tőlük a bélyeget. Azt viszont egyikük sem tagadta, hogy a zsidó asszimilálódhat, s megtérhet a kereszténységbe. Prohászka például többször is kifejtette, hogy két út áll a zsidóság előtt. Az egyik út a beolvadás, a teljes asszimiláció, ami azt is jelenti, hogy a beolvadó zsidó, odahagyva vallását, őszinte meggyőződésből keresztény hitre tér. A másik út a zsidóság nemzeti útja, a cionizmus. A hazai hivatalos zsidóság ma ez utóbbit hirdeti, Heisler András idézett nyilatkozata ebben a tekintetben végre tiszta vizet öntött a pohárba. Ezzel nincs is baj. Csak az a kérdés, miért nem vállalja a zsidóság ennek a döntésnek a logikus következményeit. Miért nem deklarálja magát nemzetiségnek a zsidóság? Ezzel a zsidókérdés méregfogát is ki lehetne húzni, hiszen a zsidóság „lebegő” állapota, se ide, se oda nem tartozása kelt visszatetszést a befogadó nemzetben. S ha a zsidóság nemzetiség, nem lenne joga kétségbe vonni az asszimiláció lehetőségét. Nem tehetné meg azt, hogy önös érdekből, pénzgyűjtési akció keretében visszagyömöszölje a fülledt gettóba a zsidóságból szabad elhatározásából kilépett Radnótit, Szerb Antalt és a többieket. Ez ugyanis jogos, megalapozott zsidóellenességet gerjeszt. A Mazsihisz eljárása ugyanis mérhetetlenül erkölcstelen. Ilyesfajta mondatok kavarogtak a fejemben, miután átböngésztem a Szombat című zsidó újság egyik régi lapszámát. Amit kerestem, azt nem találtam, viszont olyan kincsre bukkantam, amilyet nem is reméltem. Egész oldalas cikk mutatja be dr. Feldmájer Pétert, aki akkoriban lett a Mazsihisz elnöke, ma is a szervezet egyik meghatározó alakja, jelenleg éppen alelnök. Egyetlen bekezdést idézek a szövegből: Izrael kihelyezett tagozata vagyok. /…/ A népirtásra a válasz: maradni kell. A zsidó nép csoda, mint egy fa, melyet kivágtak, gyökere a földben, ágait lenyesték, mégis él. Nyelve sincs, mégis nép. A csoda racionális magva az irracionalitás: a vallás. S egyszer csak újra összekapcsolódik a gyökér: az ország s a lomb: a nép. Zsidó nemzetiségűnek vallottam magam a népszámláláskor, de akkor leszünk igazán azok, ha birtokunkban lesz a nyelv. Talán, egyszer…. („Forog a föld, s a zsidóság egy nép”. Dr. Feldmájer Péter portréja. Szombat, 1991. 4. sz. 10. o.) Ez a tisztességes, becsületes beszéd. Feldmájer negyed századdal ezelőtt nem kertelt: ő bizony a zsidó nép tagja, zsidó nemzetiségű, Izrael kihelyezett tagozata. Ez utóbbi kitételtől ugyan kissé megriadtam, mert nem szeretném, ha ebből az országból is Gázát csinálnának. (Nem fognak.) Feldmájer férfiasan beszélt, ezt az utat kellene követnie ma is a mazsihiszes zsidóságnak, ugyanakkor békén kellene hagyniuk azokat, akik viszont nem akarnak Izrael tagozata lenni. Többek között Radnótira, Szerb Antalra gondolok. S persze az egész magyarságra. Érdekes, negyedszázaddal ezelőtt nemcsak Feldmájer, hanem Landeszman György budapesti főrabbi is hasonlóképpen gondolkodott. Az Új Kelet című magyar nyelvű izraeli lapban találtam vele egy interjút, amelyben elmondja, hogy sokan azért ódzkodnak a nemzetiségi meghatározástól, mert félnek, hogy regisztrálják őket. A magát szintén zsidó nemzetiségűnek valló Landeszman így folytatta: Az úgynevezett entellektüel zsidókat viszont egyáltalán nem tudom megérteni. Ők mi ellen protestálnak? Ha nincs nemzetiség, akkor ahhoz nem tartozhatnak; nem tartják magukat vallásosnak, rendben, de akkor ők miért zsidók? (Új Kelet 1990. szeptember 7. 8. o.) Jogos a kérdés, s ezen az sem módosít semmit, hogy néhány évvel az interjú után gusztustalan, magyarellenes nyilatkozattal vonta magára a befogadó nemzet jogos haragját és megvetését az említett főrabbi (emlékszünk: fütyülős barack és bőgatya). Mert ha se vallás, se nemzetiség – akkor micsoda a zsidóság? Az „úgynevezett entellektüel zsidók”-at (ez a pökhendi, faji öntudattúltengésben szenvedő minoritás okozta és okozza a legtöbb gondot) valóban nehéz megérteni. Vegyünk elő egy ilyen példányt a lomtárból. Konrád György a neve. Ő bizony sokat írt a zsidóságról, sokszor fejtegette, mi a zsidók hivatása, miközben vallását nem tartja, sőt büszkén hirdeti, hogy neki bizony nincs szüksége Messiásra (miközben a hithű zsidók máig várják a Messiást). Aztán arról is sokszor írt Konrád, hogy ő egyszerre magyar is, meg zsidó is, pontosabban hol ez, hol az, vándorol ide-oda, mint ruténföldön a batyus zsidó, s ez milyen remek. Aztán eljött a nap, amikor valaki helyretette a jelentősnek semmiképp sem nevezhető írót. Konrád pedig annyira büszke volt a kioktatásra, hogy papírra is vetette: Mikor egy konferencián arról beszéltem, hogy a szabad ember művészete abban áll, hogy különböző énjeit, identitásait, hovatartozásait egymással összehangolja, egy izgatott német professzor egy cédulát nyomott a kezembe: Az identitások pluralitása nem más, mint skizofrénia. Jól van, professzor úr, mondtam neki. (Konrád György: Vendégkönyv. Bp., 2013., 717. o.) A professzornak igaza volt, Konrád „Én vagyok Napóleon”-stílusú reakciója ezt még jobban aláhúzza. A skizofrén ugyanis nem tudja, hogy skizofrén, hisz ha tudná, már nem lenne az. A végére hagytam a legszebb mondatot. Ez is egy „úgynevezett entellektüel zsidó” szájából csúszott ki hajdanán. A mondat tulajdonosa szintén a szabadmadaras lomtárban fészkel. Pető Iván a neve. Negyedszázaddal ezelőtt a Menora című torontói zsidó lap interjút készített Pető Ivánnal. Az ellenzéki politikus ezt mondta: Én a szó magyar értelmében zsidó vagyok. (Menora, 1991. november 1., 2. o.) Erre vajon mit mondana Konrád professzora? S mit mondana „Izrael kihelyezett tagozata”? A szó nem „magyar értelmében” minek tetszik lenni, kedves Iván? Bistrán Demeter

"..Németországban a megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy szerintük Izrael és Amerika politikája veszélyezteti leginkább a világbékét. Németország mellett Olaszországban volt még ennyire erősen negatív Izrael megítélése, de mind a 15 államban a közvélemény többségének rossz a véleménye a zsidó államról és Amerikáról egyaránt. Németországban a téma történelmi okokból .... Izrael szomorúsággal és megbotránkozással reagált, az Unió soros elnöke lehatárolódott Izrael szomorúsággal és megbotránkozással reagált az Eurobarométer felmérés eredményeire. Az ország brüsszeli képviselete egyidejűleg azzal VÁDOLTA a közvéleménykutatás készítőit, hogy eleve részrehajlóan fogalmazták meg a kérdéseket..." Mi lehetett a "részrehajló" kérdés.

Közünk?

inferno