„Ebben a helyzetben nehezen teljesíthető választási programpontnak ígérkezik a Tony Blair kormányzása idején elfogadott Emberi Jogi Törvény (Human Rights Act) visszavonása, ami már kommunikációs szinten is rosszul hangzik. Pedig a kormány nem az emberi jogok lábbal tiprására készül, hanem csak egy olyan új törvénnyel – a Brit Jogok Törvényével – váltaná fel a jelenlegi törvényt, amely megszüntetné azt az előírást, hogy a brit bíráknak figyelembe kell venniük a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága állásfoglalásait és ítéleteit. Ezt a koalíciós kormányzás idején a Liberális Demokraták egyszer már megakadályozták, így a konzervatívok joggal számíthattak újabb vétóra. Most viszont a Felsőház igyekezne megakasztani a törvénytervezetet, így Cameron várhatóan késleltetni fogja az előterjesztést.
Szintén nagy politikai ára lenne a szociális kiadások beígért 12 milliárd fontos csökkentésének, és nem segítené a Konzervatívok azon törekvéseit, hogy ne csak a gazdagok pártjának tekintsék őket. És bár most nem hivatkozhatnak a LibDemek tiltakozására, elemzők szerint „csendben” ejteni fogják ezt a célszámot, és más módon igyekeznek majd ledolgozni a deficitet.