Szürkezóna

„A tudomány mintegy három évtizede sejti, hogy az azbeszt gyilkos anyag, Nyugat-Európában 1990 körül el is kezdték az intenzív mentesítést. Akkoriban Magyarországon még nagyban folyt a termelés, két évvel ezelőtt a hatóságok pedig azt is hagyták, hogy egy felelőtlen vállalkozó úgy robbantsa fel a selypi eternitgyárat, hogy a szennyezett por belepje a környéket. Az apák és anyák megbetegedtek, mivel évtizedeken át nem szóltak nekik a veszélyről. Fiaik és lányaik pedig tíz-húsz év múlva szenvedhetnek ugyanattól a kórtól, csak mert a haszonszerzés fontosabbnak bizonyult az életnél. Botrány, hogy ez megtörténhetett.

Ismerve az előzményeket, Inotán megelégelték, hogy őket tartják az ország szemétlerakatának. Miután értesültek róla, hogy 26 ezer tonna azbeszttartalmú anyagot helyeznének el náluk, felemelték a szavukat. Útlezárást, lakossági fórumot szerveztek, s nem is kellett sokat várniuk, hogy a döntéshozók megérezzék, ebből még nagy botrány kerekedhet. Negyvennyolc órán belül megváltoztatták döntésüket, s a térség képviselője, Kontrát Károly bejelentette: nem szállítják hozzájuk az azbesztet, fellélegezhetnek.

A történetnek azonban ezzel egyáltalán nincs vége, hiszen az anyaggal valamit mégiscsak kezdeni kell. Először is a selypi hulladékkal, aztán az országban itt-ott szétszórtan, kisebb-nagyobb dózisban meglévő azbeszttartalmú palával, szigeteléssel, burkolattal. A kormányzat azonban úgy tesz, mintha az ügy szinte nem is létezne, mintha nem regisztrálnának újabb és újabb azbeszt okozta megbetegedéseket. Hiába a riasztó adatok, a 2014–2020-as finanszírozási időszakban egyetlen fillér közvetlen támogatás nem jut az azbesztmentesítésre; hogy más forrásokból közvetve költenek-e rá, arra a válasz az, hogy »valószínűleg«.”