Tutimondók végnapjai

„3. Szociológusok, kisebbségi jogvédők

Mire egy gyerek Magyarországon felnőtté válik (ha csak nem Buda bizonyos kerületeiben nő fel), TÖBB EZER mindennapos, személyes tapasztalatot szerez cigány honfitársainkkal. Óvodában, iskolában, buszmegállóban, vonaton, az üzletben, az utcán. Vannak köztük jó és rossz tapasztalatok vegyesen, de mindenképpen összeáll egy rengeteg mozaikból álló összbenyomás.

A szociológusok,  jogvédők narratívájában azonban nyoma sincs ennek a sokszínűségnek: szerintük a cigány honfitársaink mind ártatlan, szerencsétlen sorsú páriák, akiket csúnya dolog bármiért is hibáztatni. Nem tehetnek semmiről és semmiért, a körülmények áldozatai mindahányan és minden támogatást meg kell nekik adni, feltétel nélkül.

Azt mantrázzák, hogy nem cigánykérdés van, hanem szegénykérdés. Jó, de akkor miért romaprogramok vannak és nem szegényprogramok?

Vagy: miért számít valaki cigány származása, ha áldozata egy bűncselekménynek és miért tilos megnevezni, ha elkövetője? Hol van az egyenlő mérce?

A kisebbségi jogvédők elbeszélésében ma mindenki hibás a magyarországi cigányság sanyarú sorsáért: a rasszista társadalom, a rasszista a közintézmények, a cigányellenes sztereotípiákkal dolgozó média, stb, csak éppen maguk az érintettek nem. Hogy is van ez? Hol marad a liberalizmus alapeszménye: az egyéni felelősség, ha a cigány honfitársaink felelősségéről van szó a saját sorsuk alakulásáért?

Ma az állampolgárok jobb-és baloldalon tökéletesen egyetértenek abban, hogy bőrszíntől függetlenül mindenkinek meg kell tenni annyi erőfeszítést a saját boldogulása érdekében, amennyi az életerejéből és a szabadidejéből kitelik. Hogy akinek van két ép keze, két ép lába, valamint napi 24 órája, az egyszerűen nem halhat éhen. (…)

Tanulság

Normális körülmények között a fideszes maffiakormánynak már nyolcszor buknia kellett volna. Hogy mégis hatalmon van, abban jelentős szerepet játszik, hogy a társadalom még mindig erősen fázik a baloldaltól, mert (nem ok nélkül) a baloldalhoz társítja azokat a neoliberális közgazdászokat, rasszistázó szociológusokat, a követelőzés kultúráját erősítő »jogvédőket«, túlfeszített feministákat, mindig-mindent-jobban-tudó észosztókat, akikről úgy érzi, közük nincsen az ő valóságához.

De a Fidesz legkésőbb 2018-ban ígyis-úgyis bukni fog. Hogy a Jobbik vagy a baloldal válthatja-e le, az javarészt attól függ, hogy szakítva a valóságidegen okoskodással, melyik oldal lesz képes őszinte, gyakorlatias megoldásokat kínálni az embereket valóban érintő mindennapi problémákra.”