„Furcsa a szurkolói lélek. Az elmúlt években a leghangosabbak általában nem a »Hajrá, ETO!«-t kiabálták, hanem szidták Priskint, anyázták az edzőt, egy erőlködős győzelem után csak legyintettek a csapatra. Amióta az ETO bajban van, s mindenki érzi, hogy az utolsókat rúgja (legalábbis az NB I-ben), azóta elképesztő lett a hangulat. A fröcsögve kedvenceiket szidók eltűntek, mindenki a csapat mellett, s egy nyögvenyelős Puskás vagy Haladás elleni siker után úgy ünnepelték a csapatot, mintha a bajnoki cím lett volna a tét. Így kellett volna mindig, hisz lehet, hogy naiv vagyok, de hiszek abban, hogy a játékos nem azért törte el a labdát ziccerben, mert flegma, nyegle, hanem mert ennyit tud. »Ha tényleg jó lenne, nem az ETO-ban játszana« – mondja ilyenkor egy barátom, s erre bizony jó példa Kalmár Zsolt, aki tudott egy-két egyeneset rúgni, s már Lipcsében játszik. A »kiflik« azonban itt maradtak, ám azt is tapsolva fogjuk lenyelni szombaton, még ha (a helyzetet) megemészteni nem is könnyű.”