Jó tudni: amiben a legrosszabbak vagyunk

„Lassan 20 éve, hogy írtam egy kritikai cikket a Századvég című folyóiratba Kis János liberális filozófiájáról »Liberalizmus a morális egyenlőség igézetében« címmel. Mivel nem tartoztam a brancsba, Kis nem tisztelt meg a válasszal, pedig a cikk fontos hiányosságokat feszegetett a liberalizmus filozófiai és szociológia »cleansing«(megtisztító, kiüresítő, felszámoló, purifikátori) működésével kapcsolatban. Röviden: a liberalizmus mindent megenged (és ami ugyanaz, támogat, mert még Aczél elvtársnál is kisebb elkötelezettséget mutat a szimpla tűrés iránt), tehát mindent támogat, ami az egyenlősítés, a lokális és az alternatív világképek felszámolásának, és egy tágabb, átfogó individualizációnak az érdekében és/vagy jegyében történik, és mindent üldöz (kiszorítással, forrásmegvonással, agyonhallgatással, diszkreditálással), ami nem írható le a modern analitikus liberalizmus érvrendszerével, mondván, intoleráns (nem támogatja a liberális egyenlősítést). Ez az üldözés rövid távon (adott megszólalások) kapcsán is működik, de hosszabb távon evidens, jól leírható. A tolerancia egy formális elvárás örvén nagyon is tartalmi jegyeket hordoz benne.

Magyarország messze legnagyobb sorscsapása, amelyben minden szociális inkompetenciánk és politikai-kulturális provincializmusunk lecsapódik, a szabad beszéd (kommunikáció, viták, a nyitottság) kiűzése ebből az országból. Az országot nem Orbánnal hagyta el az emberiesség, ő csak tovább tágította ezt az űrt, kihasználta, és belakta. Magyarországon nem emberek, hanem emberek szájába adott dogmák csapnak össze a megértés reménye és az emberek önreflexiója nélkül. És a dogmák nem beszélnek, pláne nem beszélgetnek.

Mindig jó idegen nyelven olvasni, és idegen nyelven külföldön lenni. Megszabadító érzés.”