Ed Miliband a legjobb példa arra, miért gyenge és kártékony az európai baloldal

„Milibandnek még az ígéretei sem voltak olyanok, hogy azoktól valóban igazságosabbá válhatott volna az ország, és feltehetőleg, akik jól jár(hat)tak volna azzal, ha betartja őket, azok se igazán hittek benne, hogy valóban azt fogja tenni, amit most a kampány hevében beígér.

(Mellesleg ugyanez okozta a libdemek vesztét is – Nick Clegg pártelnök le is mondott – , akik öt éve szemenköpték a főként fiatalokból álló választóköröket azzal, hogy azt ígérték, nem fog nőni a tandíj, majd végigasszisztálták, ahogy évi 3000-ről 9000 fontra növelte azt koalíciós partnerük. Szavazóik most jórészt a zöldeknél kötöttek ki, akik most a hivatalos baloldali alternatívát képviselik az országban. Ők egyre erősebbek, csak az aránytalan választói rendszer mellett képtelenek labdába rúgni, amíg a Labour a legnagyobb baloldali erő.)

Ez a hitelvesztés a Labour, és a mai, mainstream európai baloldal átka: a választók nem bíznak már a régi baloldal gazdasági szakértelmében, és nem adnak már a szavahihetőségére sem. Tehát inkább otthon maradnak, vagy úgy döntenek, választják inkább a biztos GDP-növekedést. Ha részesedni nem is fognak a növekvő vagyonból, legalább arra büszkék lehetnek, hogy dübörög a gazdaság.

A Labour maradéka pedig örülhet a parlamenti székeinek, hiszen ellenzékben is biztos megélhetést nyújthatnak egy csomó karrierpolitikusnak, akik egy valódi, szavahihető baloldali alternatíva elől foglalják a helyet (csak azért, mert pusztán méretük, a megszokás, az alternatíva – látszólagos – hiánya és egy-két talán sikerültebb ígéretük miatt a régi szavazóik egy része még velük maradt).”