Lehet, hogy az idő Önnek dolgozik: például a gyerekeim 17, 14 évesen szívesen nézik az előadásait, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy annyi minden történik a színpadon, és nagyon erős hatások érik őket…
Én is a gyerekeimen keresztül jöttem rá erre! Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy akár »nyolcdimenziós« az, ami a színpadon történik. Olyan az én színpadi világom, mint egy nagyzenekari mű: dallamok, témák, motívumok ismétlődnek, váltják egymást, harcolnak egymással. Azt tapasztalom, hogy ennek a befogadása és élvezete a gyerekeimnek nem okoz gondot. Vagyis, ha a gyerekeket korán ilyenfajta színházi nyelvre szocializáljuk, megértik, megérzik, átélik a metaforikus, szimbolikus, költői nyelvet is, képesek befogadni egy előadást akkor is, ha nincs lineárisan elmesélhető történet. Hiszek a fiatalokban, szenvedélyesen hiszek bennük! Sok-sok értékes gyereket látok a gyerekeim óvodájában, iskolájában és a nézőtéren, amikor egyszerre hatszáz gyerek nézi a János vitézt. Ez is erőforrás!”