Bélák

„Mert mintha a kelleténél több nem klasszikus csőd kerülne az utunkba. Egyesek a felfuvalkodottak önbizalmával, nem mellesleg kapcsolataival nőnek rá tisztes vállalkozásokra, szívják előlük el a levegőt és a munkát, hogy azután szétpukkanjanak, maguk után hagyva torzókat, kifizetetlen számlákat és hiteleket. Tulajdonosaik közül még egyről sem hallottam, hogy úgy istenigazából tönkrement volna, a felelősségre vonás cammog, vagym eg sem történik. Ezek nem a szerencsétlen sarlatánok, váratlan körülmények, rosszul felmért munkák, financiális akadályok csődjei. És nem is csupán a nagyzolóké, akik pókerarccal érkeznek egyik kockázattól a másikig.

Amikor a törvények születésének és vágóhídjának a helyszíne közeledik egymáshoz, a következmények beláthatatlanok lehetnek. Amikor a politikai-hatalmi voluntarizmus összekapaszkodik a gátlástalan vállalkozók kapzsiságával, úgyszintén. A »kölcsönös szívességek« terepén, mint a gombák nőnek ki azok az emberek, akik egykettőre birodalomépítőkké akarnak válni, hálájukat forintosítják, adnak és elvesznek, falánkságuk átlépi lehetőségeiket – nincs se külső, se belső parancs, amelyik megállítaná őket. Közülük nyilván néhányan „önjáró fáraók” lesznek, de sokan belebuknak ebbe a vágtába. Marad utánuk a tetemes anyagi kár, komoly járulékos veszteség. Az a bizonyos társadalomban felszívódó méregfiola, a bizalomvesztés keveredve megannyi hamis teóriával. Például azzal, hogy saját rizikónk veszteségét is szívesen írjuk az állam számlájára. Hogy durván általánosítunk. Hogy elhisszük: szigorításokkal pótolható a kontroll, eltüntethető a kivételezés. De a legrosszabb, hogy utánozható mintává válik minden kirívó eset.”