A tapolcai választás után

2015. április 14. 13:03

Nem is könnyű eldönteni, ki a nagyobb vesztes: a kormányoldal, amely a nem végleges eredmények szerint immáron harmadszor maradt alul ebben a ciklusban időközi országgyűlési választáson; vagy pedig a baloldal, amely képtelen volt szavazatokra váltani a kormány megnehezült helyzetét.

2015. április 14. 13:03
Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor
Méltányosság Politikaelemző Központ

Első ránézésre nem is könnyű eldönteni, ki a nagyobb vesztes: a kormányoldal, amely a nem végleges eredmények szerint immáron harmadszor maradt alul ebben a ciklusban időközi országgyűlési választáson; vagy pedig a baloldal, amely képtelen volt szavazatokra váltani a kormány megnehezült helyzetét.

A Fidesz-KDNP jelöltje éppen hogy csak  alulmaradt a jobbikos ellenfelével szemben (a külföldi szavazatok miatt még meg nem számolt utolsó szavazókör eredménye után tudjuk meg, pontosan mennyivel). Vélhetően a Fidesz külső és belső kommunikációja erről is fog szólni (legalábbis van erre csábítás), hogy a megfeszített kampánynak volt eredménye, hiszen nem kaptak ki annyira, mint a veszprémi időközi választáson. Ez azonban önáltatás volna: a cél ugyanis nem a tisztes második hely volt, hanem a győzelem. A győzelem, amely a Fidesz számára igen jól jött volna ezekben a nehéz időkben, akkor, amikor a kormányoldal megítélése tavaly október vége óta romlik, amikor a kormány mintha elvesztette volna korábbi magabiztosságát az ország irányítását illetően. Fontos lett volna tehát lelket önteni a Fidesz vezetőinek a párttagságba, a támogatóikba és nem mellesleg saját magukba is, hiszen elmondhatták volna, hogy a romló közvéleménykutatási eredmények ellenére sikerrel hozni tudták a választókerületet.

Ehelyett a Fidesz ismét kikapott egy korábban jobboldalinak elkönyvelt választókerületben, ahol is a korábban elhunyt Lasztovicza Jenő ciklusról-ciklusra győzelmet aratott a Fidesz számára. Ha ez így megy tovább, a Fideszt elérheti a szocialisták sorsa, hogy korábban elveszthetetlennek hitt választókerületeket buknak el - ahogy az MSZP Csepelt, a budapesti XV. kerületet 2010-ben. Lehet, hogy egyre több helyen el kell majd elfelejteni a „ biztos fideszes választókerület” fogalmát? Fájdalmas a vereség azért is, mert míg a Fidesz a 2014-es országgyűlési választáson a tapolcai választókerületben 18 570 szavazatot kapott, addig most csak alig több mint 10 ezer szavazó volt hajlandó a Fidesz jelöltjére voksolni. Vagyis a Fidesz 2015-ben a tapolcai választókerületben 8 ezer szavazattal(!) kapott kevesebbet, mint 2014-ben! Igaz, a részvétel is alacsonyabb volt a tavalyinál(2014-ben a választók majdnem 60, most pedig csak 41 százaléka vett részt a voksolásban). Csakhogy - hasonlóan a nemrégi veszprémi fiaskóhoz - itt rejtőzik a vereség egyik oka, hogy vélhetően a korábbi fideszes szavazók egy része nem ment el szavazni. A 8 ezer szavazat elvesztése nem mellesleg azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP a tapolcai választókerületben a korábbi 18 ezer szavazójának majdnem felét, mintegy 44%-át veszítette el! A Fidesz korábbi szavazói és a párt közötti kapcsolatban valami nagyon elromlott ebben a térségben is, más magyarázattal előállni önámítás és önfelmentés lenne.

Már csak azért is érdemes elkerülnie a Fidesznek az önigazolás csak rövid időre megnyugtató szellemi-lelki munkáját, mert a Jobbik jelöltje úgy tudott az eddigi adatok szerint első helyen végezni, hogy csak pár százzal kapott több szavazatot a tavalyi eredményhez képest (2014-ben 10 110, most pedig 10 354 voksot gyűjtött össze a Jobbik1). Ebből az következik, hogy ha a Fidesz mondjuk csak ezer szavazattal tudott volna többet gyűjteni a jelenlegi eredményéhez képest, akkor most nem kellene búsongani a szélsőjobboldal/radikális jobboldal magyarországi előretörése miatt. Ehelyett az történt, hogy a kormánypártok Tapolca városában megalázó vereséget szenvedtek a Jobbiktól, utóbbi több, mint dupla annyi szavazatot kapott ( 3698-at) mint a Fidesz jelöltje (1698). Úgy tűnik, a tavaly megválasztott jobbikos polgármester képes volt pártja számára kedvező légkört teremteni és vélhetően nem segített a Fidesznek a tapolcai kórház ügye sem, vagyis az, hogy nem tűnt hitelesnek a kórház fejlesztésének kormánypárti ígérete, miután az előző ciklusban éppen az Orbán-kormány idején számolták fel ott a sebészetet. Sümegen ugyan győzött a Fidesz, de ez a város Tapolcához és Ajkához képest túl kicsi ahhoz, hogy képes lett volna ellensúlyozni a kormánypárt súlyos tapolcai szavazatveszteségét.

Nemcsak a  helyi ügyek befolyásolták az eredményt, hanem az általános  politikai helyzet is, amelyet jól mutat, hogy az időközi választásnak országos tétje is volt, nem véletlen, hogy a pártok vezetői, még Orbán Viktor kormányfő is, személyesen is kampányoltak pártjuk jelöltjei mellett. Márpedig, ahogy azt az elmúlt hónapokban láttuk, a politikai klíma mostanában nem éppen a Fidesznek kedvez, ez is hozzájárulhatott a Fidesz szavazatvesztéséhez.

A baloldal komoly pofont kapott vasárnap, mindössze a harmadik helyet tudta megszerezni, esélye sem volt a győzelemre. Olybá tűnik az időközi választások eredményei alapján, hogy az ún. demokratikus ellenzék a korábban is biztosnak tűnő baloldali terepen tud győzni, ám a már kevésbé baloldali választókerületekben nem, legfeljebb úgy, ha nem saját jelöltet indít (lásd Veszprémben a független Kész Zoltán győzelmét). Ajkán ugyan viszonylag jól szerepelt az MSZP-DK közös jelöltje, Pad Ferenc, a rá adott  mintegy 7700  szavazat több mint a fele származott innen. De éppen ez volt a baj, hogy Ajkán kívül már kevésbé volt sikeres a baloldali jelölt,  pl. Tapolcán a Jobbik több mint háromszor annyi(!) szavazatot kapott, mint az MSZP-DK jelölt, aki mindössze alig több, mint ezer voksot gyűjtött be. Sümegen 478 szavazatot kapott a baloldal, míg a Fidesz 1056-ot. Érdemes lesz elemezni az egyes szavazóköri eredményeket is, mert ezekből az derül ki, hogy a szocialisták nem szerepeltek túl jól a falvakban sem.

A súlyos vereség után fennáll annak veszélye, hogy az egymással versengő baloldali pártok közötti vetélkedés ellenségeskedésbe csap át, amelyre már láttunk példát a 2014-es kampány előtt is. A szocialisták utólag magyarázkodhatnak majd, hogy miért is nem voltak hajlandóak a veszprémi modellt alkalmazni (amikor is lemondtak saját jelölt állításáról), a tapolcai választókerületben viszont ragaszkodtak a saját jelöltjükhöz. A kisebb baloldali pártok, az Együtt, a PM, az MLP bár nem állítottak ellenjelöltet, de nem is álltak be Pad Ferenc mögé. A DK-nak is lesz miért magyarázkodni, amiért Gyurcsány Ferenc pártelnök a kampányfinisben látta jónak szövetségesét, az MSZP-t keményen kritizálni Puch László egykori pénztárnok ténykedése miatt a Figyelő hetilapban.

Az LMP a maga 2%-os eredményével azt bizonyítja, hogy még mindig nem sikerült szervezetileg megerősödnie a tavalyi országgyűlési választások óta. Ez az eredmény még a februári időközi választásnál is gyengébb( akkor az LMP 4.5%-ot ért el). Tartalmilag is akad gond, ugyan is az LMP jelöltje a választók számára marginális témákra (környezetvédelem, fenntartható fejlődés) helyezte a hangsúlyt. A kudarc egyértelmű.

A Jobbik sikere több okra vezethető vissza. Jelöltjük, Rig Lajos ügyesen használta ki a tapolcai kórház körüli problémákat és mint kórházi dolgozó ezt hitelesen is tudta megtenni. Az eredmény nem is maradt el, mint láttuk, a Jobbik Tapolca városában valósággal tarolt, de a szoros eredmény miatt ez kellett is a győzelemhez. A Fidesz korrupciógyanús botrányai, a kormány hibái is a Jobbik malmára hajtották a vizet, és olyan erőként tud megjelenni, amely távol tartja magát a két oldal (Fidesz és baloldal) hibáitól, korrupcióitól.

Végezetül nem kétséges, hogy a Jobbik mostani győzelme heteken át tartó anyagot biztosít majd a közéleti vitáknak, és a külföldi sajtónak, elvégre a párt az első egyéni választókerületi győzelmével komoly politikai teljesítményt nyújtott. A győzelem nem Kelet-Magyarországon következett be(ahol a társadalmi feszültségek miatt „logikus” lett volna), hanem a Dunántúlon. Az biztos, hogy a Jobbik megállításához nem lesz elegendő a szélsőjobboldali veszéllyel előhozakodni és ezzel a Jobbik-problematikát elintézni2. Az alapprobléma röviden abban summázható, hogy egyre több választópolgár nem lát saját és az ország gondjaira megoldást a mostani politikai-gazdasági- szellemi elit tagjaiban, legyen az akár fdeszes, baloldali, vagy éppen liberális. Nem meglepő tehát, hogy másfelé kezd el keresgélni politikai pártot. A Jobbik ráadásul azáltal, hogy – vélhetően tanulva tanulva a Marine Le Pen féle - Nemzeti Fronttól –  lényegesen finomított stílusán, és hogy a politikai középet célozza meg, még vállalhatóbbá is vált sokaknak. Az elégedetlen választópolgárok számára  eddiginél meggyőzőbb kormányzati teljesítményt és nem utolsósorban érvelési készletet kell felmutatni, mert a Jobbik lenácizása, szélsőségessé minősítése nem oldja meg a Jobbik-kérdést. Erre a tapolcai időközi választás a legjobb és legfrissebb bizonyíték.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. április 14. 15:35
"A kisebb baloldali pártok, az Együtt, a PM, az MLP bár nem állítottak ellenjelöltet, de nem is álltak be Pad Ferenc mögé." A szerző téved. Az LP Pad Ferenc hivatalos támogatója volt. Előbb talán tessék megnézni Pad Ferenc plakátjait, szórólapjait, mielőtt cikket ír! Pad Ferencet 7 szervezet, párt is támogatta.
balbako_
2015. április 14. 14:53
Tisztázódott, a baloldalnak vége - csakúgy, mint Lengyelországban- a Jobbikot kell legyőzni.
lenhardt
2015. április 14. 14:40
Örülök a Jobbik sikerének, bár én nem vagyok egyik pártnak sem a tagja, de őket tartom a leginkább tisztességesnek. Csak így tovább!
ördöngös pepecselés
2015. április 14. 13:41
jó és kiegyensúlyozott ellemzés első fecske
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!