„Sokan csak úgy emlékeznek a görög katolikusokra, hogy ez az egyház alapított szegregált iskolát a nyíregyházi Huszár-telepen. Hogyan élték meg a pert és az elmarasztaló ítéletet?
Én magam tragikusan, noha a kezdetektől nagyon bizakodó voltam. Ugyanis az iskola nem szegregáló intézmény. Hiszen nem azért hoztunk létre iskolát, hogy a cigány gyerekek ne keveredjenek a magyarokkal, hanem azért, mert ott előtte nem működött iskola. Látjuk, nagyon jó munkát végeznek a pedagógusaink, az ott tanuló gyerekek fejlődnek, szép eredményeket érnek el, ragaszkodnak hozzánk. Ezért nem is féltem a perbe hívástól. Sajnos korábban bizonyos uniós irányelvek nyomására olyan törvények születtek Magyarországon, amelyek ma ezt a józan ésszel ellentétes ítéletet eredményezték. Így a jelenleg érvényes jogrendnek ki kellett mondani, hogy ha több a cigány gyermek, mint a magyar, akkor az szegregáció.
De hát a Huszár-telepen romák élnek.
Erre az volt a válasz, hogy akkor ott nem szabad iskolát alapítani. Pedig most már nem csak iskolánk van. Ahol megjelenik egy intézmény, az a teljes lakókörnyezetet, annak kultúráját, légkörét is emeli. Ez történt itt is. Nem adom tehát fel, hiszen tapasztaljuk, hogy a gyerekeknek ez jó. És a szülőknek is: kétszáz aláírással érkezett hozzám egy levél azzal, hogy ne hagyjuk elveszni az iskolát. (...)
A per során tanúként meghallgatták Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét is. Milyen viszonyban vannak a tárcával, a kormánnyal, a politikai elittel?
Balog Zoltánnal, hogy úgy mondjam, egymásra találtunk, e téren is egyezik a véleményünk. Nem véletlen, hogy ugyanúgy támadják őt is. Persze, ő még nagyobb igazságtalan pofonokat kap. Keresi a módját, hogyan tudná a jó, igaz, embert segítő törekvéseket támogatni. A kormánnyal való kapcsolat? Büszke vagyok a hazámra, hogy keresztény vezetői vannak, hogy e honban a keresztény értékek szabad teret kapnak; nem hagyjuk, hogy az említett fogyasztói szemlélet, amely kiforgatja az embert a saját mivoltából, méltóságából, erőszakosan terjedjen, mint más nyugati országokban. Minden nemes és krisztusi szemléletet támogatok, és megköszönöm az ország vezetőinek, ha ők is támogatják az egyházakat ebben. Sajnos a hatalom olykor megbolondít sokakat, fáj, amikor helytelen döntések születnek, de azokat bátran bírálom. Néha ezért is kapok a fejemre.
Nem tartja visszataszítónak, hogy politikusok az átlagembert vagy a nehéz körülmények között élőket irritálva viselkednek, nyilatkoznak, képviselnek nézeteket?
A sajtót nem figyelem, a rendelkezéseket igen. Azok pedig azt segítik, hogy fejlődjön az ország, és ne legyen szegénység. Teljesen hazug és félrevezető szemlélet az, hogy a szegény embereket segélyekkel kellene támogatni. Ezzel csak konzerválnánk a nyomort. Az ember annál sokkal több, mint hogy munka nélkül kapjon valamennyit a betevőre. Rá kell vezetni arra, hogy dolgozni, tanulni, küzdeni kell a megélhetésért. A törekvések, az elvek jók, hogy azokat a családokat támogatják, amelyek dolgoznak is ezért a hazáért. Az persze nekem fáj, hogy Kelet-Magyarország még mindig kevesebb figyelmet kap, mint az ország nyugati fele. Itt sokkal jelentősebb fejlesztésre volna szükség.”