Csak az ismerős ízek kellenek

„10 év múlva már nem lesz semmi fizikális adathordozó, cd vagy bakelit?

-Valószínű benne lesz minden a telefonodban. Nagyon lerövidül minden, nagyon gyorsan, és nagyon kell az új inger. Azt mondják, Hollandiában már mindenki csak áll a táncparketten, és nyomogatja a telefonját. Senki sem táncol, hanem posztolnak, hogy itt vagyok a buliban és milyen szuper nekem. Erre a klasszikus példám a két amerikai, akik a Corvintetőre jöttek, és buli után az egyik ott haverkodott, beszélgetett mindenkivel, a másik ült a sarokban egyedül, nyomkodta a telóját, posztolta, hogy milyen faszán érzi magát, de közben nem volt ott. Az az ember viszont, aki nem posztolt, az ott volt. Igazából eltűnik a valóság, nincsenek ott az emberek a jelenben, és nem tudni hol vannak. Pedig örülni kell a pillanatnak, mert ennél csak szarabb lesz.

Sokan vádolnak azzal, hogy milyen negatív vagyok, pedig én csak a tükröt tartom. Az nem a tükör hibája, amit benne látsz, pláne nem azé aki tartja a tükröt. Festhetném én rózsaszínre, de festik épp elegen. Szerintem a legnagyobb veszély ma az, hogy az emberek szinte csak onnan tájékozódnak, ami megerősíti őket abban, amit amúgy is gondolnak a világról. De ha mindig csak igenek vannak, akkor hol maradnak a kérdések? Ha nincs kérdés, nincs fejlődés. Ha mindig csak azt kapod, amit szeretsz, akkor egy olyan illúzióvilágba kerülsz, amiről azt gondolod, hogy ez a normális. Pedig az élet nem arról szól, hogy mindig jó, és mindig az van, amit szeretsz. Ez egy nagyon veszélyes út, mert ha egyszer olyat kapsz, amit nem szeretsz, akkor rögtön csak az elutasítás van, és megszűnik a kommunikáció az igenek és a nemek között. Ezért már beszélni sem nagyon van értelme, mert mindenki úgy fogja érteni, ahogy érteni akarja. De még a legintimebb kapcsolatban, a párkapcsolatban is addig maradnak az emberek benne, amíg az jó. Amint már nem annyira jó, akkor tipli van, mert nem hajlandóak küzdeni egymásért és nem hajlandóak elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Sőt az információért sem küzdenek, pedig ma a legnehezebb dolog kiszűrni azt, hogy melyik a hiteles információ. Aztán ha olyan zenét hallasz, amit különben nem szeretsz, vagy elsőre nem tetszik, akkor jöm az azonnali elutasítás.

„-Ezt te látod is? Ha beraksz valami újat és ismeretlent, akkor megáll a buli?

-Lehet, hogy még a tánctér is kiürül. Egy számmal ki tudod tisztítani a teret.

Mennyi bulid van egy héten?

-Ez most épp egy durva hét, négy bulim lesz. De vannak üres hetek is, mert a vidék az sokkal ritkább, marad Pest. Itt játszom a Corvintetőn, jó esetben az A38 hajón, meg a Fogasházban. Volt olyan is, hogy 3-4 fellépés is volt egy nap, de ma már másnap sem nézik szívesen a helyek, ha máshol is játszol a hétvégén, nem hogy aznap, hülye vagy? Nincs már annyi fizetőképes közönség. És állítólag már nem is a kocsmákban isznak az emberek. Hanem esznek. Streetfood van. Vidéken meg már kocsma sincs, bezárkóztak az emberek. És nem érzed azt, mint például Szerbiában, ahol kint állnak az emberek a falvakban a kocsma előtt hétköznap éjjel is, addig Magyarországon életnek semmi jele. Itt úgy tűnik, mintha elfelejtettek volna élni.
Mindenki szenved a közízléstől, nem csak mi. Egy menő étterem vidéken ma nem él meg, mert mindenki a pörköltet keresi, semmi újat nem hajlandók kipróbálni, befogadni. Zenében ugyanez a helyzet. Csak amit ismerünk. Jól bevált, ismerős ízek. Sőt, hallgassunk pörköltet! De a szerbiai borászok is panaszkodtak, hogy bor szinten ugyanaz a probléma: szart olcsóért, vagy a minőségit drágán. És így a szar nyer.”