„A múlt vasárnapi, tapolcai időközi országgyűlési választás nem jogerős eredménye azt mutatja, hogy a Jobbik sikeresen mozgósította stabil szavazóit, a Fidesz-KDNP mozgósítása azonban sikertelen volt, a baloldali közös jelölt pedig egyáltalán nem tudott profitálni a kormánypártok helyi népszerűség-vesztéséből.
A 2014-es adatokkal összevetve látható, hogy a Jobbik úgy lehet a szavazás győztese, hogy jelöltje jóformán ugyanannyi szavazatot kapott, mint tavaly – 20 százalékkal alacsonyabb részvétel mellett. Bár a Fenyvesi Zoltánra (Fidesz-KDNP) leadott szavazatok messze elmaradnak a Lasztovicza Jenőre 2014-ben leadottaktól, de a jobbikos és fideszes jelölt közötti különbség így is minimális, 261 – míg a baloldali összefogás jelöltje a szavazatok alig egynegyedét tudta megszerezni.