Zéró összegű játszma

„Nincs más remény, mint az állam által felállított akadálypálya lebontása, ami megakadályozza, hogy a képzetlen, kevésbé megbízhatónak tartott munkavállalók munkahelyet találjanak, s a kis nyereséggel kecsegtető vállalakozások is megszülessenek, s ne csak a közmunka, a fekete munka, a szociális ellátások, vagy a kisebb lopásoktól a rendszeres bűnözésig terjedő életmód legyen a túlélés eszköze.

Ennek feltétele:

1) a minimálbér eltörlése, vagy legalábbis jelentős csökkentése, különösen a magas munkanélküliséggel sújtott válság régiókban, kistérségekben,

2) a munkabért terhelő személyi jövedelemadó csökkentése az alacsonyabb béreknél,

3) egyéni nyugdíjszámlák bevezetése, s lehetőség biztosítása arra, hogy mindenki eldönthesse, hogy akar-e része lenni egy nyugdíjbiztosítási rendszernek, vagy inkább gyermeiben bízik, hogy azok gondoskodnak róla idős korában,

4) a vállalkozói adóteher jelentős csökkentése,

5) dereguláció, a vállalkozásokat szabályozó joganyag drasztikus csökkentése.

Óriási morális és erkölcsi kárt okozott, hogy a romák kiszorultak a társadalmi munkamegosztásból. Mindenki rosszul járt. Az elmúlt negyedszázad ezt megmutatta, hogy jóléti és oktatási programokkal már nem lehet jóvátenni a munkamegosztásból való kiszorulás káros hatásait.”