Két évvel ezelőtt, 2013-ban kapta meg közalapítványunk, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a felkérést, hogy a Sorsok Háza szakmai koncepcióját kialakítsa, és felügyelje annak megvalósítását. Azonnal megkezdtük a munkát, hogy a magyar holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító múzeum minél előbb megnyithassa kapuit, és egy, a világban is egyedülálló oktatási központ létesüljön Budapesten. Egyeztetések során vettünk részt, amelyeken a hazai és a külföldi zsidó szervezetek elé tártuk, miként képzeljük el a kül- és beltereket, az állandó kiállítást. Transzparens együttműködést szerettünk volna a szakmával: megszíveltük az építő kritikát, figyeltünk a tanácsokra, és igyekeztünk minél több ötletet, megfigyelést beépíteni a múzeum koncepciójába.
Azt kellett azonban tapasztalnunk, hogy a megszaporodó támadások miatt munkánk több tekintetben is szinte ellehetetlenül. A zsidó szervezetek vezetői saját politikai hazárdjátszmáikban kezdték felhasználni a Sorsok Házát. Miközben megelégedéssel álltak fel a tárgyalóasztaltól, és elismerően nyilatkoztak a projektről, másnap nem átallották ennek az ellenkezőjét hangoztatni. Számtalanszor olvasták a fejünkre különböző fórumokon a szakmai koncepció állítólagos hiányát, a kiállítás állítólagos bizonytalan tartalmát. Hiába nyilvánosak az egyeztetésről készült videófelvételek, azt állították, nem működünk velük együtt. Egy másik esetben személyemet nyilvánosan holokauszttagadónak nevezték és alpári módon becsméreltek, miközben vétójogot követeltek maguknak a múzeum felett.
A nagyközönség azonban, akinek a tárlatot és az épületet szánjuk, nem a koncepciót, hanem végre a kiállítást szeretné megtekinteni. Rendre kapjuk a megkereséseket, egyre többen írnak, telefonálnak, némi számonkéréssel a hangjukban: mikor nyit végre a múzeum. Érthető, hogy a nyilvánosság, a média is egyre türelmetlenebb. A Sorsok Házával kapcsolatos szóbeszédeket nem feladatunk tisztázni, az alábbiakat azonban szeretnénk leszögezni:
1. A Miniszterelnökség által az elmúlt időszakban véleményezésre kiküldött dokumentum egy belső használatra készült előkészítő jellegű munkaanyag, amelyet 2013 őszén készítettünk a Miniszterelnökség sürgetésére. Feladatunk a munka előkészítése, a készülő múzeum elnevezése volt, ezért is érthetetlen, miért állítja épp a megrendelő fél, hogy az elkészült dokumentum a múzeum végleges koncepcióját tartalmazná. Ez az állítás nem felel meg a tényeknek. Hangsúlyozni szeretnénk: nem azzal van problémánk, hogy az anyag a szakmai és a zsidó közéleti nyilvánosság elé került, hanem azzal, hogy egy nem végleges, kezdeti fázisban lévő, további előkészítésre szánt munkaanyagot szellőztettek meg – szándékosan úgy beállítva, mintha nem egy kivonatos szinopszisról lenne szó, hanem a végső koncepcióról.
2. A Sorsok Háza végleges koncepcióját és látványtervét a Miniszterelnökséggel való szóbeli megállapodás, felkérés alapján elkészítettük. Mindezt saját erőből, hiszen a munkát – így az anyagon dolgozó munkatársainkat, látványtervezőket, történészeket – a Miniszterelnökség a mai napig nem fizette ki. Nem kaptunk forrást az oktatási illetve képzési anyag elkészíttetésére sem. A látványtervet, az oktatási és képzési koncepciót és a tárlat tartalmát bemutattuk, több alkalommal egyeztettünk róla zsidó szervezetekkel is. Szerződés híján azonban a felelősség nem minket terhel.
3. A történtek fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy a Sorsok Házát a nyilvánosság előtt lejáratni szándékozó akcióról van szó. Értetlenül állunk azelőtt, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter – talán barátja és újdonsült tanácsadója, a vaskos pártállami múlttal bíró Zoltai Gusztáv sugalmazására –, szánt szándékkal akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, rúg fel írásbeli és szóbeli megállapodásokat, megy szembe a kormány határozatával.
A Sorsok Háza túl fontos a magyar társadalomnak és számunkra is ahhoz, hogy hagyjuk, személyes hazárdjátszmák vagy éppen átláthatatlan, kusza háttéralkuk martalékává váljon. Az elmúlt hónapokban, a gyakran sugalmazott médiabeli támadások kereszttüzében, egyetlen célunk a múzeum mielőbbi megnyitása volt. Szeretnénk folytatni, befejezni és bemutatni a megkezdett munkát, hogy egy példaértékű intézmény nyithassa meg végre a kapuit a józsefvárosi pályaudvaron. Egy olyan intézmény, amelyet nem csupán a magyar polgárok érezhetnek magukénak, de amely a nagyvilágban sem vall szégyent. A lehetetlen körülmények ellenére kollégáimmal továbbra is ezt szeretnénk elérni.
