„Lesz az I bike Budapestnek demonstratív jellege?
LJ: Nem szeretnénk demonstrációként gondolni rá.
Ez azt jelenti, hogy nincs is ilyesmire szükség? Megmutatni megint, újra, hogy mennyien bringáznak?
LJ: Itt a tavasz, egy-két héten belül dugig lesznek az utak a biciklisekkel. Nem hiszem, hogy ezt nagyon mutogatni kellene. Nem szeretnénk demonstrációt, nincsenek követeléseink, tényleg csak egy örömünnepet szeretnénk. Az útvonalat is úgy állítottuk össze, hogy jól lehessek biciklizni, együtt lenni (19 kilométer a Bakáts tértől – a Pesti rakpart végig, a Hélia szállóig – aztán jöhet a Dózsa György út – Hősök tere – Andrássy út – Oktogon – Nagykörút – Rákóczi út – Erzsébet híd – Alagút – Lánchíd – Pesti rakpart – Margit híd – végül pedig a Margitsziget – C.D.), de szerintem egyébként bárki, aki részt vett az eddigi hasonló biciklizéseken ezt érzékelte, ezek a biciklizésről szóltak, akkor is, ha mindegyiknek volt valami mondanivalója. Most az lesz a mondanivaló, hogy „gyerünk, legyünk együtt, bringázzunk egy jót, élvezzük a csodás Budapestet.
Akkor a politika irányába sincs miért demonstrálni? Már nem kell felhívni a figyelmet arra, mennyien bringáznak, éppen ezért milyen és mennyi fejlesztésre lenne például szükség?
LJ: De igen, és akkor rögtön ki is bújok a Budapest-keretből, mert bár ez egy budapesti esemény, nagyon nagy szükség van arra, hogy a politika, a szakpolitika gondolkodásán változtassunk, mert nagyon messze vagyunk még attól, hogy hátradőlhessünk, és azt mondhassuk, hogy nekünk itt már semmi dolgunk nincs.”