„Egyet ért azzal az egyre gyakrabban hallható kijelentéssel, hogy a Sziriza, a Podemos (és talán a Linke is) a hatvanas-hetvenes évek szociáldemokratáinak értékeit képviseli (erről itt is olvashattok – a szerk.), és az ő eredményeik megtartásáért küzd? Ez az újbaloldal vette át a szociáldemokraták helyét, miután a mainstream baloldal a harmadik út keresése közben leállt a neoliberalizmussal flörtölni?
Van ebben valami. A szociáldemokraták célja korábban az volt, hogy a jóléti állam kiépítéséért és megtartásáért fellépjenek, és képviseljék a rászorulók és a foglalkoztatottak érdekeit. Ezt már rég nem teszik. Ettől viszont a társadalmi probléma még ott van: ezen emberek igényeit a politikának tudomásul kell vennie, és képviselnie kell őket. Különben még rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amilyenben most vagyunk.
Ennek a felismerésnek is köszönhető, hogy egyes keletnémet tartományokban a Linke a legerősebb baloldali párt – részben amiatt is, mert Kelet-Németország maga is egy posztszocialista társadalom. Nem gondolnám ugyanakkor, hogy a Linke vagy a Sziriza csupán azon dolgozna, hogy jobb szociáldemokratákká váljanak, mint az eredeti szociáldemokraták. Mindkét párt meg szeretné haladni a kapitalizmust egy demokratikus szocialista struktúra segítségével.
Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter nemrég azt írta a Der Freitag című baloldali német lapban, hogy szerinte Európa már nem egy újabb ciklikus válsággal találta magát szembe, hanem valami teljesen újjal. Az európai baloldalnak ennek ellenére nem az lenne szerinte a feladata, hogy a válságot megragadva lecserélje a kapitalizmus egy újfajta rendszerre (hiszen a kapitalizmus leváltása a jelen helyzetben veszélyes, regresszív erőket engedne szabadjára). Egyetért?
A kijelentés első része kapcsán azt mondanám: én is úgy gondolom, hogy a jelenlegi nem egy ciklikus válság, hanem egy hatalmas tőkeakkumulációs válság. A második részről szólva: a tőkeakkumulációs válság, az azzal járó szociális problémák, és a demokrácia leépülése ellenére szerintem vakmerő lenne azt gondolni, hogy van már progresszív alternatívája a jelenlegi kapitalista rendszernek.
Ennek több oka is van. Egyrészt azért van ez így, mert a demokratikus kapitalizmust éppen jobbról támadják. Mégpedig nem azért, hogy szociálisabbá és demokratikusabbá tegyék, hanem azért, mert egy nacionalista és egoista rendszerré akarják alakítani. Ez megnehezíti a baloldali offenzívák indítását is. Előbb tehát a baloldalnak kellene megerősödnie, aztán utána lehetne gondolkodni, hogyan tovább. Másrészt van az a probléma is (ami összefügg az előbbivel), hogy nincsen még elképzelésünk arról, milyen lenne a kapitalizmust meghaladó fejlődési modell. Nincs még olyan modellünk, ami érett rá, hogy át lehessen ültetni a gyakorlatba. (...)
Mit tanultak Európa baloldali pártjai az NDK hibáiból?
Szerintem a legtöbb baloldali elismeri, hogy nem lehet a politikai és gazdasági emancipációt tervgazdaságokon és egy bürokratikus diktatúrán keresztül elérni. Nem is képviselik ezt az elképzelést. De nem csak az NDK-t utasítják el, a Szovjetuniót is, és a többi államszocialista rendszert is.
Tavaly májusban, a Spiegelnek adott interjújában azt mondta: »Az Egyesült Államok mindig csak újabb büntetésekről beszél, Putyinnál legalább még néha az a benyomásunk, hogy ő valóban deeszkalációt szeretne.« Még mindig ezt gondolja, vagy változott a véleménye az orosz-ukrán krízis előrehaladtával?
Úgy gondolom, hogy Putyin egy racionális érdek- és hatalompolitikus, nem pedig egy őrült. Szerintem ez elég ahhoz, hogy sikerüljön majd megegyezést találni.”