„Az M1 indulásakor végigviharzó bénázás és bakiparádé olyan, az egykori sajtót leváltó online platformokon került kihangosításra, amelyek napi szinten bakiznak el címeket, neveket, évszámokat, idegen és nem idegen szavakat. Magnuk sme vagyunk kivételek. És mind a kettőn nagyon jól lehet szórakozni.
A dolog a leegyszerűsítő politikai értelmezésen túl már izgalmasabb: nem kormánypárti sajtó-analfabetizmus van meg ellenzéki sajtó-analfabetizmus, hanem egyre kevesebb emberi tőkével és egyre több automatizmussal működik a tömegvélemény legyártása. Egyre olcsóbban. Tisztára, mintha kapitalizmus lenne…
A közvéleményt kialakító professzionális infrastruktúrák, amelyeket 19. századi romantikából kifolyólag sajtónak vagy médiának nevezünk, gyökeresen átalakultak.
Vannak persze ősöreg trükkök, amelyek a Pulitzer-Hearst háború »Yellow journalism«-a óta változatlan formában működnek el. A 444 például pont ugyanolyan szentimentális propagandafogásokkal koverelte az ukrán krízist, ahogy Pulitzer lapjai az amerikai-spanyol- (meg az I-II.világ- és hideg) háborút.
(...)
A dezintegrált, vagy nem létező szerkesztés, a másolt tartalom, az eredeti tények felkutatásának és ellenőrzésének teljes hiánya szétesett, hibás tartalmakat produkál. Ennek még mindig jobban koordinált formája a kereskedelmi televízió/hírtelevízió stb., - emez dögunalmas, önismétlő, önmagára hivatkozó, önmagát reklámozó adat-/reklám folyam. Ennek inputokkal való ellátása szintén egyre kevesebb emberi energiát igényel.
Félreértés ne essék, nem nosztalgikus siránkozás ez, hiszen látszik, hogy a régi sajtó éppúgy az emberek átbaszására épült ki. És az is látszik, hogy az új véleményipari művek így is működnek és hatóképesek, hiszen fogyasztói és politikai magatartást hoznak létre.”