„Az Iszlám Állam olajtól fegyverig mindennel kereskedik, miért rombolnák szét a nem is annyira apró pénzre váltható értékeket?
Az Iszlám Állam államszerű fenntartása valóban rengeteg pénzbe kerül. A kezdeti sikerek, például az iraki hadsereg által hátrahagyott, több tíz milliárd dollár értékű amerikai hadfelszerelés, vagy a moszuli nemzeti bankban zsákmányolt több (5-6-7) száz millió dollár egy időre biztosították a gépezet működésének fedezetét. Fő bevételi forrásaik között tartják számon a közvetett vagy közvetlen pénzadományokat, amely bevételi források köre a nagy nemzetközi nyomás hatására folyamatosan szűkül. Ráadásul az ilyen pénzmozgások mai világunkban jól monitorozhatóak és blokkolhatóak. További bevételi forrás az olajkereskedelem. Ez azonban szintén jól ellenőrizhető: a kitermelés installációit, a kutakat, a finomítókat, csővezetékeket, de még a tartálykocsikat is könnyű műholdakról megfigyelni és módszeresen pusztítani. Így ez a bevételi forrás is szűkül. Egyéb jövedelem (a helyi adóktól a sarcon át az emberkereskedelemig) mellett a szinte felbecsülhetetlen volumenű illegális műkincskereskedelem is komoly bevételt biztosíthat az Iszlám Állam számára. Becsléseink szerint a Közel-Keleten, pontosabban Szíriában és Irakban a földben rejlő műkincsek értéke vetekszik a földben rejlő kőolaj értékével. Emiatt az illegális műkincskereskedelem már hosszú idő óta virágzó és rendkívül jövedelmező üzletnek számít a világnak ezen a részén. Erre szakosodott (családi) vállalkozások folytatnak rablóásatásokat a több ezer lelőhely valamelyikén. Az Iszlám Állam ezeket a vállalkozásokat megadóztatja és ezután békés harmóniában folytatódik a rablás. Ez a bevételi forrás a fent említettekkel szemben szinte alig monitorozható. Nem nyilvános árveréseken, vagy akár megrendelésre leszállított műtárgyakért vagyonokat fizetnek a vevők. Az ebből a forrásból származó bevétel elérheti a több tíz, vagy akár százmillió dolláros nagyságrendet.
Ezért fogadjuk kétkedve azokat a híreket, hogy a bálványpusztító hevület eredményeként a másolatokon kívül valódi műtárgyak is áldozatul eshettek a pusztításnak. Valószínű, hogy csak azokat az eredeti műtárgyakat pusztítják el, amelyek méretüknél fogva mozdíthatatlanok és így eladhatatlanok.
Egyetemi tanárként, kutatóként miért érezte fontosnak, hogy ellátogasson a térségbe?
Az »arab tavasz« a tömeges elégedetlenség elsöprő erejével követelte a demokratikus átalakulást – gondoltuk mi. Ha alaposabban szemügyre vesszük a történteket, és rendelkezünk némi közel-keleti kulturális ismeretekkel, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a folyamat inspirálói és támogatói hamar rájöhettek volna, hogy egy gyors nyugati típusú demokratikus átmenetnek nincsenek meg a kulturális és civilizációs alapjai. A szunnita arab világ társadalmának szövetét Tunéziától és Líbiától Egyiptomon át Szíriáig és Irakig vallási, törzsi, nemzetségi, klán és családi kötelékek évezredes hálózata szövi át. Ezek a kisebb és nagyobb társadalmi csoportok identitásainak alapélményei. Ezeket figyelmen kívül hagyni, ezekkel nem számolni, hiba. Ezért az általunk autokratikusnak kikiáltott rendszerek megbuktatása után hiába vártuk, hogy a »rend világából« az »új minőségi rend világába« vezető kaotikus átmenet után ezek a népcsoportok majd elérhetik az általunk elvárt céljukat, a demokráciát.”
