A közelgő nőnap margójára

„Szeretném leszögezni, hogy a női egyenjogúságért folytatott harc éppen annyira kétségbeejtő és lesújtó, mint azon férfitársaim szerepe ebben az ütközetben, akik tesznek azért, hogy a munka és a családi élet mindkét nem számára boldog és kiegyensúlyozott maradhasson. Mi is egyek vagyunk a csatamezőn, az „ellenség” számára nincs különbség a gyengébb nem és a gyengébb férfi között, bármennyire is megpróbálják ezt különválasztani. Ha ma harcol több millió nő az egyenlő bánásmódért, az egyenlő fizetésért, egyenlő megbecsülésért, akkor az oldalukon ott menetel több millió férfi is, akik elszakadtak a több évszázados hibás beidegződésektől, a helyenként megalázó atyai pofonoktól, és változtatni szeretnének. Változtatni sok ezer férfitársunk megvetése ellenére, mert célunk nem a nő egysíkú kizsákmányolása.

Mindig is egy olyan világban szerettem volna élni, ahol nem kell mindezért szégyenkeznem. Ahol, mint férfinek nem azzal kell foglalkoznom, hogy ki keresi a többet, hiszen a bér az elvégzett munka és nem férfi mivoltom következménye. Ahol a párom megbecsülést kap, s viszonozza mindazt a szeretetet, amit én adok neki. Ahogy ez egy normális társadalmi felállásban elvárható. Szerencsére én egy ilyen világban élek, és külön öröm számomra, hogy csupa olyan barátok és ismerősök vesznek körül, akik hasonlóan gondolkoznak. Nálunk nem kérdés a női egyenjogúság, csak erről kevés szó esik. Talán mondhatjuk, szerencsére….”