Moszkva üzent: „Franciaország, Magyarország, Spanyolország – ezek az országok megértik!”
Több-kevésbé konstruktív politikát folytatnak.
Legyen költséges a környezet szennyezése és a pazarló erőforrás- felhasználás. Szüntessék meg a környezetre káros tevékenységek szubvencionálását.
Nemrég tárgyaltuk a WWF által az éghajlatváltozás hatékony kezelése érdekében az EU központi irányító szervei számára kidolgozott ajánlásokat1. A több mint százoldalas jelentés a kialakult környezeti-társadalmi-gazdasági-pénzügyi válság egyik fontos előidézőjeként a negatív externáliákat említi – az alábbiakban e kérdéssel részletesebben is foglalkozunk.
A piaci értékesítési árak és/vagy díjak által nem fedezett „külső-externális” költségek olyankor merülnek fel, amikor a termelők és/vagy a felhasználók/fogyasztók nem térítik meg az adott termék vagy szolgáltatás előállítása, használata, és/vagy hulladékként történő ártalmatlanítása során keletkező környezetterhelés-szennyezés elhárításának költségeit – nem érvényesül a „szennyező vagy felhasználó fizet” elve.
E társadalomra háruló költségeket végül is az állam és/vagy a helyi önkormányzatok és a lakosság kénytelenek pénzügyileg és/vagy környezetükben/tulajdonukban, vagy éppen egészségi állapotukban elszenvedett sokféle konkrét fizikai károsodás formájában „a saját bőrükön” viselni. Egy, az ENSZ által a felelős beruházói magatartás körvonalazására kidolgozott alapelveket szem előtt tartva végzett felmérés szerint 2008-ban a nem ellentételezett környezeti negatív externáliák becsült összértéke elérte a 6,6 trillió USD-t, ami az adott évben a világon együttesen előállított GDP 11 százaléka.
És e megdöbbentő szám azóta is gyorsuló ütemben nő. Értéke egy újabb tanulmány szerint 2009-ben globálisan már 7,3 trillió USD volt, az akkori GDP 13%-a. Ebben az évben a külső környezeti költségek legnagyobb tétele (38%) az üvegházhatású gázokhoz kötődik, amelyet a vízfelhasználás (25%), a földhasználat (24%), a levegőszennyezés (7%), a talaj- és vízszennyezés (5%) és a hulladékképződés követ e sorban. (Amennyiben adott tevékenység – például környezeti kármentesítés – eredményeként a vagyont növelő hatások is érvényesülnek, úgy pozitív externáliák keletkeznek). A főbb gazdasági ágak tevékenységéhez kapcsolódó becsült külső környezeti költségeket az alábbi ábra szemlélteti:
Az 5 fő termelő ágazat tevékenységének globális külső költségei 2008-ban (millió USD)
Jelmagyarázat: költség nemek lefelé a színskálán: ühg; légszennyezés; vízfelhasználás; VOC; hulladék; nehézfémek
A tanulmány megállapítása szerint a jelentős környezetszennyező szakágazatok körül egyikben sem képződik akkora profit, amely fedezetet nyújtana e környezetterhelés káros hatásainak kompenzálására. Ha a szolgáltató szektor legszennyezőbb tevékenységét, a közúti közlekedést is számításba vesszük, a helyzet még súlyosabb: miközben itt a CO2-kibocsátás az utóbbi években is rendre nőtt, az általa élvezett sokféle nyílt és burkolt nettó éves támogatás összege egy tanulmány becslése szerint hazánkban eléri a 90%-ot, de más uniós tagállamokban is igen magas arányú. Mint az ábrán látható, a klímaváltozás kezeléséhez – a fogyasztók/felhasználók környezettudatos hozzáállása mellett – a fosszilis energiahordozók visszaszorításában és az ércbányászatban van a legnagyobb tartalék, ami a megfelelő hatékonysági mutatók jelentős javításával – a felhasználás csökkentésével valósítható meg.
Ennek elsődleges oka, hogy a piacgazdálkodás jelenlegi szabályozási keretei nem kényszerítik ki a környezet és/vagy harmadik felek számára az adott árucikk előállítása és használata, vagy a szolgáltatás nyújtása során okozott értékcsökkenés vagy anyagi kár beszámítását az értékesítési árakba vagy igénybevételi díjakba, de többnyire megfelelő kompenzációt jelentő adótételeket sem hajlandók bevezetni. Ezzel nemcsak torzítják a versenyfeltételeket, de gátolják az új, környezetkímélő megoldások bevezetését/elterjedését is. E szemlélet miatt nem tud kibontakozni például a hulladékok másodlagos alap- vagy nyersanyagként történő hasznosítása és a megújuló energiaforrások széles körű kiaknázása sem. Már csak hab a tortán, hogy a GDP-alapú értékelés szerint az anyagigényesebb termelés/működés még növeli is a bruttó hazai terméket, szintúgy a környezetszennyezés utáni rehabilitáció (ha erre egyáltalán sor kerül) – a tönkretett természeti értékek, a pazarló anyag- és energiafelhasználás, az emberek romló egészségi állapota/munkaképessége és csökkenő élettartama viszont „meg se kottyan” a GDP-s minősítésnek.
A fenti problémák megoldása szorosan kötődik a fenntartható gazdálkodás megvalósításához. Ennek érdekében a WWF tanulmánya az alábbi fő irányokban javasol előrehaladást:
A fontos mutatók mérése
A „GDP-n túllépő” indikátorok legyenek mérvadók.
Határozzuk meg természeti tőkejavaink értékét és rendszeresen számoljunk is el vele.
Az árak tükrözzenek minden költséget és ráfordítást
Legyen költséges a környezet szennyezése és a pazarló erőforrás- felhasználás.
Szüntessék meg a környezetre káros tevékenységek szubvencionálását.
Avatkozzunk be szabályozással a piac elégtelen vagy hibás működésébe.
Vezessünk be hatásos és hatékony szabályokat és szabványokat.
Legyen a környezettudatosság az állami kiadások és az infrastruktúra fejlesztése tekintetében is általános vezérelv.
Alkalmazzunk kiegészítő támogatási mechanizmusokat
Ösztönözzük az öko-innovációt.
Növeljük a magánbefektetéseket a zöld gazdaságba.
Javítsuk az információk elérhetőségét – a tudatos fogyasztói döntések megalapozására.
Maximálisan aknázzuk ki a különböző politikákban rejlő szinergiákat és járulékos előnyöket.
Balog Károly
szakközgazdász