„A fentieken túl érdemes figyelembe venni, hogy az olajárak megfeleződtek, aminek következményeként évi 600–900 milliárd forintot lehet megtakarítani. Ha ezt a pénzt hazánkban beruházásokra és fogyasztásra költik, az jelentősen erősítheti a gazdasági növekedést. Szintén segíthet, ha az Európai Központi Bank új programjai lendületet adnak az uniós piacainknak. Ha így számolunk, kevésbé tűnnek túlzottan optimistának azok a londoni elemzői előrejelzések, amelyek erre az évre 3,9 százalékos gazdasági növekedést jósolnak Magyarországnak. Ne felejtsük el azt sem, hogy most sikerült rendezni a devizahitelesek helyzetét, ráadásul a hazai tulajdonú bankrendszer aránya elérte a kitűzött szintet. Egy szó, mint száz: a feltételek adottak ahhoz, hogy a kormány enyhítsen a bankadó mértékén, amelynek következményeként a vállalati hitelezés felfutását várják, ez pedig szintén jótékonyan hathat a növekedésre.
A teher mérséklése mellett a miniszterelnök más üzenetet is küldött a piacoknak. Megszületett ugyanis az a szándéknyilatkozat, amelyben a kabinet kiszámíthatóságot ígér, és lényegében vállalja, hogy nem törekszik többségi tulajdonra a bankszektorban, a meglévő részesedéseit három éven belül eladja, valamint nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek további terheket rónak a pénzintézetekre.