Változatok Oroszországra

„És hogy a napi politika mezejére térjünk, amikor Vlagyimir Putyin a Bundestagban németül, Goethe, Schiller és Kant megidézésével tartotta meg a beszédét, sokan őszintén úgy gondolták, hogy végre egy européer került hatalomra a Kremlben. Ma a nyugati közbeszéd egyfajta fő gonoszként démonizálja ugyanőt. Pedig Putyin nem változott meg uralma eddigi másfél évtizedében, legfeljebb a külföld felé mutatott arcát változtatja meg a saját helyzetértékelésének megfelelően. Ezzel egyébként a legtöbb jelentős politikus így van, de az orosz vezetőkről valahogy illik vagy a bumfordi naivitást, vagy a brutalitást feltételezni.

A dolgok mélyén alighanem az áll, hogy az oroszok sokkal jobban, mélyebben ismerik a Nyugatot, mint a nyugatiak Oroszországot és az oroszokat. (Elég ostoba módon még a magyar médiamunkások és elemzők egy része is úgy gondolja, hogy annál »nyugatibbnak« látszik, minél kevesebbet tud az oroszokról.) Pedig a dolog végeredményben egyszerű. Oroszország része Európának, ahogy azt De Gaulle oly pontosan megfogalmazta. De egyben önálló univerzum is, amelyet csak saját törvényei alapján lehet megérteni.

És miközben talán igaz, hogy Oroszországnak partnerként nagyobb szüksége van Európára, mint fordítva, egy ellenséggé tett Oroszország mellett Európa sohasem élhet nyugodtan.”